„Bezárt egy szobába” – Varga Judit megtöri a csendet!

Folyamatosan azzal próbált sakkban tartani, hogy az autó mellé állt, hogy kukákat borogatott az autó elé, hogy beült a kocsim hátsó ülésére, amivel el akartam hajtani, hogy elvette a táskámat, hogy bezárt egy szobába – hangzik el Varga Judit volt igazságügyi minisztertől a Frizbi TV YouTube-csatornáján március 27-én, szerdán este, 20 órától megtekinthető interjú előzetesében.

„A volt igazságügyi miniszter megtöri a csendet” – szól az ajánló.

„Úgy állítod be, hogy az egész kapcsolatotok arról szólt, hogy ott vagy te, aki szereti a családját, szereti a férjét, és ott van a férjed, aki folyamatosan megaláz téged, és te ezt tűröd?” – kérdezi ugyanott a műsorvezető, Hajdú Péter a korábbi politikust, amit a következő választ követ:

Ilyen állapotban éltem én, állandóan attól kellett tartani, hogy Péternek milyen hangulata van…


Hirdetés

Varga Judit már a műsor előzetesében elmondja, attól félt, hogy Magyar Péter „nem fogja abbahagyni ezt az abúzust”. A volt igazságügyi miniszter elmondja azt az esetet, amikor Magyar Péter kiment a konyhába, magához vett egy kést, majd azzal járt-kelt a házukban.

Amikor visszamentem hozzá ’21 májusában, és beindult újra a terror, akkor elmondtam neki szinte kéthetente, hogy Péter, nagyon kérlek, hogy változz meg, mert ha én egyszer leváglak a lelkemről, akkor én már soha többet nem akarok se téged, se magamat, se senkit nem akarok már megmenteni, én már csak élni akarok szabadon, és nem fog érdekelni, hogy mivel zsarolsz, mivel fenyegetsz, én szeretnék most már tényleg szabad ember lenni

– hangzik el Varga Judittól a műsor előzetesében.

Címlapkép forrása: Facebook/Varga Judit

'Fel a tetejéhez' gomb