Ezért nem szabad fültisztító pálcikával nyúlni a gyermek fülébe

A csecsemők és kisgyermekek füle gyakran sok fülzsírt termel, ám ez nem ad okot az aggodalomra. Dr. Holpert Valéria, a Gyermekgyógyászati Központ fül-orr-gégész, foniáter szakembere szerint a fülzsírral alapvetően nincs teendőnk, a fültisztító pálcákat pedig semmiképp ne használjuk a gyermek fülének tisztítására.

A cerumen, közismert nevén fülzsír, egy védőburkolat a hallójáratban, amit a porcos hallójáratot bélelő bőr speciális mirigyei termelnek. Ennek a zsíros állagú masszának a mennyisége, állaga egyénenként eltérő lehet, és a gyerekek fülében is meglepően sok termelődhet belőle. Bármennyire is zavarónak tűnik azonban és szeretnénk megszabadítani a gyermek fülét tőle, a fülzsír valójában hasznos a szervezetnek – hangsúlyozza dr. Holpert Valéria. Zsírosítja a hallójárat bőrét, megvédi a felázástól és a fertőzésektől, felfogja a szennyeződéseket és egyéb részecskéket. A legjobb tehát, amit tehetünk, hogy békén hagyjuk.

Ami sok, az sok

Túlzott vagy beékelődött fülzsír körülbelül 10-ből 1 gyermeknél alakul ki. Elsősorban azoknál a gyermekeknél figyelhető meg, akik hallókészüléket viselnek, vagy gyakran használnak füldugót, de a túlzásba vitt és helytelen fültisztítópálca használat is előidézhet fokozott fülzsír termelődést. A felhalmozódó fülzsír általában nem okoz gondot, de esetenként zavaró tünetekkel, hallásromlással, viszketéssel, fülfájással, füldugulással is járhat, vagy kellemetlen érzést okoz a fülben. Ha a fülzsír panaszt okoz vagy fülzsírdugót hoz létre, el kell távolítani – mondja Holpert doktornő.


Hirdetés

Hogy távolítsuk el a fülzsírt?

A gyermekek külső hallójárata egészséges körülmények között öntisztuló. Ez azt jelenti, hogy rágás és beszéd közben, állkapcsuk mozgatásával a fülzsír távozik a fülből, a fülnyílásba érve pedig megszárad majd kiesik. Ha gyermek kellemetlen érzést tapasztal a fülében, és azt látjuk, hogy fülzsír halmozódott fel, a fül külső részét (a hallójárat nyílását) töröljük ki egy vékony, meleg textilkendővel. A hallójárat bemenetben megjelent folyékonyabb fülzsír letörlésére alkalmazhatunk fültisztító pálcát is, de soha ne nyomjuk be a hallójáratba – javasolja a fül-orr-gégész szakember. Ha a fülzsír beszáradt, kemény, akkor pár csepp paraffin- vagy olívaolajat becsepegtetve felpuhíthatjuk a fülzsírdugót, amit ezt követően könnyebben eltávolíthatunk. Ügyeljünk rá azonban, hogy amennyiben a gyermek korábban fülműtéten esett át, vagy dobhártyája nem ép, ne cseppentsünk semmit a fülébe! Szakembert keressünk fel a szakszerű eltávolítás érdekében. Dr. Holpert Valéria megemlíti, hogy babáknál igen ritkán alakul ki fülzsírdugó, ám ha mégis előfordul, akkor ez esetben is forduljunk gyermek fül-orr-gégészhez. A fülzsírdugó eltávolítását srófszondás vattával, szívó vagy curette-kanállal, illetve nagyobb gyermekek esetében fülmosással távolítja el a szakember.

Amit ne tegyünk!

Nem javasolt a fültisztító pálca használata, mert azzal csak mélyebbre nyomjuk a kifelé vándorló fülzsír, és felsérthetjük a hallójárat vékony, érzékeny bőrét. Ez könnyen hallójárat-gyulladáshoz és fertőzéshez vezethet. Ne próbáljuk meg az ujjainkkal sem kiszedni a fülzsírt, mert ezzel is sérülést okozhatunk a gyermeknek. Végül, de nem utolsó sorban a fülgyertya használatától is óva inteném a szülőket. Ezt az alternatív módszert a fülzsír eltávolításának otthoni gyógymódjaként reklámozzák, de klinikai vizsgálatok szerint teljesen hatástalan. Ezen felül komoly veszélyeket rejt magában: akár égési sérülést vagy a hallójárat, dobhártya sérülését is okozhatja – mondja dr. Holpert Valéria, a Gyermekgyógyászati Központ szakembere.

Forrás: Gyermekgyógyászati Központ

Címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb