Erdő Péter virágvasárnap: Hogy hűségesek maradhassunk Jézushoz, tisztánlátásra és erőre van szükségünk

Hogy mai életünkben hűségesek maradhassunk Jézushoz, tisztánlátásra és erőre van szükségünk. Az imádság és cselekvő szeretet kapcsolatában kell lennünk vele, hogy követhessük őt minden körülmények között – fogalmazott Erdő Péter bíboros, prímás virágvasárnapi szentmiséjén, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban.

Erdő Péter a homíliájában a virágvasárnapi és a nagypénteki tömegről beszélt: egyik napon ünnepelték a Jeruzsálembe bevonuló Jézust, a másik napon pedig éppen az ellenkezője történt, azt ordították: „Feszítsd meg!”.

Megváltozott a tömeg hangulata. A kisember, a hétköznapi ember ki van téve a közhangulat, vagy a hangulatkeltés befolyásának. Nincs elég információja, de talán értékelni sem tudja önállóan a jeleket. Ezért változékony a közhangulat. Ezért érezhetjük azt néha, hogy emberi manipuláció, vagy akár a gonosz szellem működése terelheti rossz irányba az egyén és a közösség viselkedését.

– emelte ki a bíboros. Felhívta a figyelmet, hogy mai életünkben hűségesek maradhassunk Jézushoz, tisztánlátásra és erőre van szükségünk. Az imádság és cselekvő szeretet kapcsolatában kell lennünk vele, hogy követhessük őt minden körülmények között, ahogyan Szűz Mária és Szent János apostol tette egészen a keresztig – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros.


Hirdetés

Akik legközelebb álltak hozzá, azok lehettek később a feltámadás tanúi, azoknak jelent meg dicsőségben.

– tette hozzá.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila

'Fel a tetejéhez' gomb