Szijjártó Péter: A szlovákiai magyar közösség egységes és erős

A szlovákiai magyar közösség egységes, erős és politikailag is egységet tudott felmutatni – értékelte a szlovákiai elnökválasztás első fordulójának eredményét a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter megfogalmazása szerint „nekünk, magyaroknak szívet melengető”, hogy Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztárságielnök-jelöltje kilenc induló közül az élbolyt jelentő negyedik helyen végzett.

A külgazdasági és külügyminiszter gratulált a felvidéki politikus teljesítményéhez.

Nemzeti kisebbséghez tartozó politikusnak sohasem könnyű feladat elindulni egy elnökválasztáson, ő mégis elvállalta, végig csinálta a kampányt és Dunaszerdahely, valamint Komárom járásban a legtöbb szavazatot szerezte meg


Hirdetés

– mondta.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Magyarország mindig tiszteletben tarja más országok választópolgárainak döntéseit, a kölcsönös tiszteletre alapítja a külpolitikáját, soha nem szól bele más országok belpolitikai folyamataiba és ugyanezt várja el másoktól is.

Vágy, hogy a nemzetközi politikában minél többen legyenek olyan politikusok, akik a béke hangján beszélnek, a béke hangján szállnak síkra, az ilyen politikusoknak természetesen mindig szurkolunk, ehhez jogunk van

– jegyezte meg a külgazdasági és külügyminiszter.

Talpra magyar! – Interjú Forró Krisztiánnal, Szlovákia magyar köztársaságielnök-jelöltjével

(MTI)

Címlapkép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter gratulál Forró Krisztiánnak, a szlovákiai Magyar Szövetség elnökének, aki negyedik lett a szlovákiai elnökválasztás első fordulójában, illetve ő kapta a legtöbb szavazatot a dunaszerdahelyi és a komáromi járásban. Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb