Neves német cégek tervezik Németország elhagyását

Egyre több német cég tervezi az áttelepülését Németországból máshová; versenyképességük növelése érdekében – közölte a magyarnemetintezet.hu.

Azt írták, hogy a Német Iparszövetség 2023-as felmérésében a megkérdezett középvállalatok 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a termelésük és a munkahelyeik egy részét külföldre kívánják áthelyezni, míg a válaszadók 15 százaléka már leállította vagy megszakította termelési tevékenységét Németországban.

A Német Kereskedelmi és Iparkamara  2023-as felmérése is hasonló képet mutat: eszerint a nagyobb ipari vállalatok 43 százaléka tervezi kivonulását Németországból.

Sebastian Dullien, a Makroökonómiai és Üzleti Cikluskutató Intézet tudományos igazgatója szerint az energiaválság a trend kiváltó oka.

2021 nyara előtt a földgáz – és ennek következtében az áram ára – meglehetősen szűk tartományban mozgott, és a cégek abban bíztak, hogy Németországban az energia nem feltétlenül olcsó, de mégis megbízható áron beszerezhető

– fejtette ki a szakértő.

Ám az ukrajnai háború kitörése után a 2022-es hatalmas áremelkedéssel ez a helyzet megváltozott.

A cégek további árrobbanásoktól tartanak annak ellenére is, hogy az energia ára az elmúlt időszakban ismét csökkent.

Az elemzés szerint Németország versenyképességét az is rontja, hogy Kína és Észak-Amerika vonzó támogatásokkal csalogatja a német cégeket, illetve a német vállatok számára kelet-európai országok (például Lengyelország és Románia) is keresett helyszínek az olcsóbb termelési lehetőségek miatt.

A Wirtschaftswoche című újság kutatása szerint neves német cégek – a Continental, a Viessmann, a Bosch, a Stihl és a ZF Friedrichshafen – részben vagy teljesen Kelet-Európába kívánják áthelyezni a termelésüket.

Címlapkép: illusztráció. Forrás: freepik

'Fel a tetejéhez' gomb