Sárdy Barbara: Magyar Zsoltárock – Gospel passió élőkoncert Sopronban

Rendhagyó zenei és szakrális élményben lehet része mindazoknak, akik március 25-én, nagyhétfőn részt vesznek a Magyar Zsoltárock – Gospel passió című előadáson.

Az énekesként, dalszerzőként, valamint énektanárként is ismert és elismert Sárdy Barbara által megálmodott este egy egészen elképesztő, eddig ebben a formában egészen biztosan nem hallott zenei egyveleget tár majd elénk.

A Magyar Zsoltárock ugyanis egy összefüggő zenei szvit, amely Berzsenyi, Pilinszky, Petőfi, Ady, József Attila, Juhász Gyula, Babits, és Radnóti Miklós istenes verseinek megzenésítését egyaránt tartalmazza, méghozzá rock-, blues- és gospel műfajban!

A nagyszabású ősbemutatón ebből kifolyólag egy héttagú rockzenekar, egy 10 fős szólóénekes és egy 35 tagból álló kórus előadását lehet majd hallani.


Hirdetés

A zenekarban a hazai könnyűzene jegyzett kiválóságai játszanak, az énekszólamokat pedig az ország és Sopron zenei életének meghatározó egyéniségei, valamint a Sopron Gospel tagjai szólaltatják meg. Ezenkívül közreműködnek a Sárdy Énekiskola énekesei, valamint a Soproni Színitanoda növendékei is.

Az élőkoncert helyszínéül a soproni evangélikus templom szolgál.

„Hívő emberként, a zenével, a dalokkal, a tanítással mindig is szerettem volna adni valamit az embereknek. Szerintem a gyakorlásnak, a fejlődésnek sosincs vége, próbálom élet és halál nagy viszonylatába helyezve szemlélni a dolgomat a világban, beleértve a legkisebb hétköznapi kihívásokat is. Hiszek a folyamatos tanulásban, s abban, hogy csak az el nem végzett munka nem válik hasznunkra. Az elmélyültség okozza a lélek legemelkedettebb pillanatait, olyan állapotot, amelyben sok nagy terv, sok alkotás ötlete megfogan, hiszen talán ilyenkor kapunk pillanatnyi betekintést, ízelítőt abból a tökéletességből, amelyet teremtésnek neveznek” – fogalmazott Sárdy Barbara.

Bízom benne, hogy sokan velünk tartotok, és művem ezáltal betöltheti az alkotásban neki szánt küldetését; méltóképp hirdetheti Isten dicsőségét és a húsvét misztériumát

– tette hozzá.

A március 25-én, 18 órakor kezdődő koncertre elővételben és a helyszínen is válthatók belépők. Az előadás 10 éves kor alatt ingyenes.

Czinke Máté

Címlapkép: Ősbemutatót tartanak március 25-én Sopronban. Forrás: Facebook/Magyar Zsoltárock

'Fel a tetejéhez' gomb