Erdő Péter bíboros gépjárműveket áldott meg Rómában – VIDEÓ

Erdő Péter bíboros, prímás Szent Franciska, Róma társvédőszentje emléknapjához kapcsolódva nagyböjt 4. vasárnapján szentmisét mutatott be címtemplomában. 

Szent Franciskát, Róma társvédőszentjét 1925-ben XI. Piusz pápa az autóvezetők védőszentjévé nyilvánította, mert az asszonyt az őrangyala (ki mások számára láthatatlan volt) minden útjára elkísérte, vigyázott rá, fényt gyújtott előtte, hogy éjszaka is lásson mindent, mikor a rászorultakhoz sietett. Ennek emlékére alakult ki az a szokás, amelyet ma is tartanak az olasz fővárosban: a római autóvezetők összegyűlnek a szent ünnepnapján a Szent Franciska-bazilika közelében, a Colosseumnál, és áldást kapnak magukra és gépjárműveikre. 

Erdő Péter bíboros a szentmise után megáldotta a Colosseum körül összegyűlt autókat – kiemelten az olasz csendőrség, rendőrség, római és vatikáni rendvédelmi szervek, mentőszolgálat, tűzoltóság, autómentők gépjárműveit és vezetőiket. A felsorakozott gépjárművek az áldásra dudálással és szirénázással „válaszoltak”. Erdő Péter előszőr vezette, ezt a hagyományos szertartást az Örök Városban, miután a tavalyi évben a közelben lévő Római Szent Franciska-bazilika lett a címtemploma.

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb