Kell-e nekünk a Momentum az EP-be?

Már csak három hónap van hátra az Európai Parlamenti választásokig, így mindenki megpróbál egyre nyíltabb lapokkal játszani. Így tett Hajnal Miklós is.

Nemrég egyik szokásos rádióinterjújában beszélt arról Orbán Viktor, miniszterelnök, hogy az európai parlamenti választásokhoz közeledve egyre többen játszanak majd nyílt lapokkal és mondják el őszintén, hogy mit gondolnak. A kormányfő akkor ezt arra válaszul fejtette ki, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egyik beszédében nyíltan megüzente, hogy a migrációs politika és a gyermekvédelmi törvények miatt tartják vissza Magyarországtól a neki jogosan járó uniós forrásokat.

Persze a választási kampány nemcsak az őszinte beszéd, hanem a számvetés ideje is. Ilyenkor mindenki a terveiről és az eddig elért eredményeiről beszél. A pártok ugyanis ezzel akarják meggyőzni az embereket, hogy érdemes ismét bízni bennük, rájuk szavazni, nekik adni a voksaikat. Ezért hívták be a minap az ATV stúdiójába Hajnal Miklós, Momentumos képviselőt is, aki furcsa eredménylistát közölt. Elmondása szerint ugyanis 

a Momentumnak és két Európai Parlamenti képviselőjüknek, Cseh Katalinnak és Donáth Annának köszönhető, hogy Magyarországgal szemben jogállamisági eljárás indult.


Hirdetés

Sőt, azt is a Momentum számlájára írja, hogy a kormánynak másfél évet kellett küzdeni azért, hogy a Magyarországnak járó pénzek legalább egy része megérkezhessen. Amikor a műsorvezető felveti, hogy ezt sokan akár hazaárulásnak is gondolhatják, Hajnal nem ijed meg és megígéri, hogy a következő öt évben is azon lesznek, hogy „eredményeket mutassanak fel”

Ízlelgessük csak egy kicsit, hogy mire is büszke tulajdonképpen a Momentum! Ha jól értem, a párt azzal kérkedik, hogy ők most aztán jól megleckéztették az Orbán-kormányt, hiszen nehéz helyzetbe hozták azzal, hogy nem jutott hozzá az Uniós forrásokhoz és még eljárások is indultak ellene.

Csakhogy van egy rossz hírem a kedves Momentumos képviselőknek: az a pénz nem az Orbán-kormányé, hanem a magyar családoké és vállalkozásoké.

Azt a pénzt, amelyet saját elmondásuk szerint is miattuk tartanak vissza, a kormány energetikai fejlesztésekre, a tanárok béremelésére, a vállalkozások támogatására, közlekedésfejlesztésre, munkahelyteremtésre és sok más célra szánta. A Momentum tehát nem a magyar kormányt bünteti azzal, hogy hátráltatja a források kifizetését, hanem a magyar embereket. A kisvállalkozást, amely miattuk nem jut kedvezményes hitelhez. A tanárt, aki miattuk nem kapta meg korábban a béremelését. A munkást, akinek továbbra is a régi Ikaruson kell zötykölődnie. A családokat, amelyek miattuk nem tudják korszerűsíteni a fűtési rendszerüket. A Momentum nem Orbán Viktortól, nem Varga Mihálytól, vagy épp Pintér Sándortól vett el pénzt, hanem azoktól az emberektől, akiknek ez járt volna. 

Még fájóbb, hogy a Momentum ezt nem szégyelli, hanem még büszke is rá!

Persze mit érdekli őket, hogy mi van a magyarokkal? Nekik valószínűleg csak az számít, hogy a megrendelő elégedett legyen, hiszen jó eséllyel a kassza csak ilyenkor csörög. Nekünk, választóknak ugyanakkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy egy, a magyar emberek érdekei ellen dolgozó pártnak mi keresnivalója van tulajdonképpen az Európai Parlamentben? Kell-e nekünk az, hogy legyen ott egy olyan politikai erő, amely azért dolgozik, hogy az ország ne fejlődhessen, hogy magyarok tíz- és százezrei minél nehezebben jussanak egyről a kettőre? A választ szerintem mindenki érzi és ennek megfelelően tud ikszelni június 9-én.

'Fel a tetejéhez' gomb