Latorcai Csaba: Magyarország jó eredményt ért el a közvetlen európai uniós források megszerzésében

Magyarország jó eredményt ért el a közvetlen európai uniós források megszerzésében, de még komoly út előtt áll – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető főtitkára kedden az Európai Védelmi Alap nagyvállalati szakmai rendezvényét köszöntő felszólalásában Budapesten.

Felidézte, Magyarország valamennyi, közvetlenül megpályázható európai uniós alappal szemben azt a célt tűzte ki, hogy ezekből lakosságarányosan részesedjen.

Az államtitkár ismertette, hogy a közvetlenül pályázható Európai Védelmi Alapban a 2021-től 2027-ig tartó európai uniós költségvetési időszakban mintegy 8 milliárd euró közvetlen forrás áll rendelkezésre.

Magyarországnak az Európai Védelmi Alapból 2022-ben mintegy 6,2 millió euró, 2023-ban 8 millió euró forrást sikerült „hazahoznia” – tette hozzá.


Hirdetés

Latorcai Csaba hangsúlyozta, a területfejlesztési minisztérium segítséget ad ahhoz, hogy ne csak az Európai Védelmi Alapnál, hanem mind a 18 közvetlen uniós forrásnál el lehessen érni a lakosságarányos részedést. Magyarország az elmúlt két évben az Európai Unió közvetlen pénzügyi alapjaiból 35,1 milliárd forint támogatást tudott megszerezni.

Latorcai Csaba ismertette, a közvetlenül pályázható Európai Védelmi Alapban a 2021-től 2027-ig tartó európai uniós költségvetési időszakban mintegy 8 milliárd euró közvetlen forrás áll rendelkezésre. Fotó: Facebook/Latorcai Csaba

Az államtitkár felhívta a figyelmet a tárcánál több éve meglévő önerő támogatási programra, amelyben a megpályázandó források 50 százalékáig próbálnak segíteni. Ugyanakkor tekintettel a költségvetés helyzetre, a Magyar Fejlesztési Bankkal dolgoznak azon, hogy kedvező hitelterméket tudjanak ajánlani a közvetlen európai források önerő részének biztosításához.

Latorcai Csaba hangsúlyozta, változásra van szükség Brüsszelben, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján a közvetlen európai uniós forrásokat saját „játszóterüknek” tekintik a régi, 2004 előtt csatlakozott tagországok, ebből próbálják kompenzálni a más ágon történő befizetéseiket az unió közös kasszájába.

A meghirdetett pályázatok kevésbé rezonálnak Közép-Európa sajátos érdekeire, igényeire. Ezen változtatni szükséges, és miután Magyarország adja az Európai Unió soros elnökségét az év második félében, cél, hogy – összefogva Közép-Európa más országaival, a V4-kel, és a felzárkózásra szoruló uniós tagországokkal – a közvetlen európai uniós források esetében már a pályázatok tematikájában, kiírásában változás legyen

– mondta Latorcai Csaba.

Az államtitkár szerint összefogással esély mutatkozik, arra, hogy az Európai Unió ne csak Európa nyugati felének érdekeit vegye figyelembe, hanem Közép-Európa sajátosságai is szerepeljenek a közvetlen európai uniós források pályázataiban.

Latorcai Csaba szólt arról is, hogy segíteni akarják a konzorciumok létrejöttét is, szeretnék, ha a magyar szervezetek, vállalatok nem csak tagok, hanem minél többen konzorciumvezetők is lennének.

Latorcai Csaba az Európai Védelmi Alap nagyvállalati szakmai rendezvényének vendégeit köszöntötte kedden. Fotó: Facebook/Latorcai Csaba

A KTM államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány létrehozta a Magyar Fejlesztésösztönző Irodát, és arra biztatta a pályázni kívánókat, hogy vegyék igénybe az iroda segítségét.

Latorcai Csaba jelezte, a közvetlen európai uniós források egyre nagyobb jelentőségűek lesznek a támogatásokban. Fel kell készülni arra, hogy a magyar vállalatok, a magyar emberek ezen forrásoknál is az egyik legsikeresebb pályázókká váljanak, és Magyarország etekintetben is az Európai Unió egyik legsikeresebb tagországa legyen.

(MTI)

Címlapkép: Latorcai Csaba a Európai Védelmi Alap nagyvállalati szakmai rendezvényét hangsúlyozta, változásra van szükség Brüsszelben, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján a közvetlen európai uniós forrásokat saját „játszóterüknek” tekintik a régi, 2004 előtt csatlakozott tagországok. Fotó: Facebook/Latorcai Csaba

'Fel a tetejéhez' gomb