Svéd NATO-csatlakozás: Megéri keményen érvényesíteni az érdekeinket

Hosszas előkészítés és tárgyalás után pénteken Magyarországra látogat Ulf Kristersson svéd miniszterelnök. Hétfőn pedig megszavazza a parlament Svédország NATO csatlakozását.

A huza-vona most már több, mint egy éve megy a skandináv ország NATO-hoz való csatlakozása körül és Magyarország az utolsó tagállam, amely jóváhagyhatja azt. Sokan, sokszor kárhoztatták a magyar kormányt és a Fidesz-KDNP frakciót, hogy miért vár ennyit a ratifikációval és miért nem szavazott a kérdésről már jóval korábban. Elsősorban a balliberális oldal politikusai voltak azok, akik húzták a szájukat, mert szerintük ennek az aktusnak már jóval előbb meg kellett volna történnie. A kormánypárti honatyáknak ugyanakkor sokáig kételyeik voltak, hogy vajon Svédország megadja-e a kellő tiszteletet ahhoz, hogy a NATO-ban is hazánk szövetségese legyen. A szkepticizmus nem volt alaptalan: az északi országból ugyanis nagyon éles és minden alapot nélkülöző kormányellenes támadások érkeztek a legkülönfélébb témákban, bírálva a magyar jogállamiságot, a gyermekvédelmi törvényt, vagy épp a migrációs politikát. Ráadásul a svéd köztévé sem bánt kesztyűs kézzel hazánkkal, egy Magyarországról szóló összeállításában például a nyíltan kormányellenes Gulyás Mártont szólaltatta meg. 

Ezen a helyzeten enyhíthet a svéd kormányfő pénteki, budapesti látogatása.

Érdekes, hogy amikor kormánypárti politikusok arról kezdtek beszélni, hogy a ratifikáció feltétele Ulf Kristersson látogatása, akkor a baloldalon megmosolyogták ezt, mondván a svéd kormányfőnek esze ágában sincs Budapestre jönni, a NATO tagság megszavazása pedig ettől független kérdés. Megint a kormányoldalnak lett ugyanakkor igaza, hiszen Kristersson mégis eljön Magyarországra a szavazás előtt. Pedig a nyomásgyakorlás nyugati, főleg amerikai részről óriási volt a kormányra, hogy Magyarország feltételek nélkül hagyja jóvá a svéd tagságot. A határozott érdekképviselet ugyanakkor ismét kifizetődő volt. Főleg ha azt nézzük, hogy lapértesülések szerint 

egy hadiipari egyezség is alakulóban van a felek között, melynek keretében Magyarország svéd harci eszközökkel erősítheti hadseregét.

Ez annak fényében logikus, hogy a magyar légierő svéd gyártmányú Gripenekből áll, amelyeket hazánk 2026-ig lízingel és utána kerülnek magyar tulajdonba. A lényeg mindenképpen az, hogy Magyarországnak valószínűleg sikerült egy előnyös, mindkét fél számára kedvező megállapodást kötnie a svédekkel. 

És éppen ez az, ami a magyar külpolitika lényege és amit a baloldal nem ért. Az Orbán-kormány ugyanis – ahogyan a miniszterelnök már többször fogalmazott – magyarpárti és a magyar érdeket tartja szem előtt. Addig tárgyal és egyezkedik, amíg az ország számára lehető legjobb forgatókönyv meg nem valósul. Óriási dolog, hogy ehhez megvan a kellő ereje és a nyomásgyakorlások ellenére tudja is magát tartani a kitűzött célokhoz. 

A baloldal ugyanakkor mindig is a könnyebb utat választotta: simulni az erősebbhez, akitől aztán majd az ország vagyonának kijátszásáért cserébe megkapja a jussát.

Ráadásul ezt a gyakorlatot nemcsak kormányon folytatta, hanem ellenzékben is. Éppen erről szól a guruló dollárok ügye és éppen ez mutatja azt, hogy miért teljesen érthetetlen számukra, ha valaki a magyar érdekek mellett áll ki. Ide vezethető vissza az is, amikor arról beszélnek, hogy Orbán Viktor elszigetelődött. Az ő mércéjük szerint ugyanis csak akkor lehet valaki szalonképes nyugat-európai politikus, ha azt mondja és teszi, amit Brüsszelben és Washingtonban elvárnak tőle akkor is, ha az szembemegy a magyar érdekkel. Holott ez nem így van. Annak ellenére, hogy Orbán Viktor nem ért mindenben egyet nyugat-európai társaival, nincs elszigetelődve. Ezt mutatják a nagy országok vezetőivel, például Macron francia elnökkel, vagy Scholz német kancellárral folytatott rendszeres tárgyalások és ennek bizonyítéka a svéd kormányfő pénteki látogatása is. A mostani kormány ugyanis sikerrel mutatja meg, hogy hogyan lehet egy szövetségi rendszeren belül is a lehető leghatékonyabban érvényesíteni a saját érdekeinket, nem szembemenve a nagy és közös stratégiai célokkal.