„Szűz Mária választott vitéze” – Fotódokumentációs kiállítást nyílt Debrecenben

„Szűz Mária választott vitéze” címen nyílt kiállítás Debrecenben, a Partium Házban. A Dr. Varsányi Katalin fotódokumentációs gyűjteményét bemutató tárlatot a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Partium Ház szervezésében nyitották meg. A kiállítási anyagban szereplő közel 300 fotó az elmúlt 18 év gyűjteménye, melyeket a gyűjtő utazásai során, 117 helyszínen fényképezett. A tárlaton továbbá látható Szent László csontereklyéjének egy darabja, valamint Szent László király kürtje is.

Az eseményen köszöntőt mondott dr. Puskás István, Debrecen város alpolgármestere és dr. Velkey Ferenc történész, egyetemi docens, a debreceni Szent László Domonkos Plébánia képviselőtestületének világi elnöke. A kiállítást Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke nyitotta meg.

Dr. Puskás Istvánt büszkeséggel tölti el, hogy a magyarok világszerte ismertek, egy-egy olimpikon, tudós, vagy irodalmár neve öregbíti hírnevünket, valamint a szentjeink is évszázadok óta bekapcsolnak bennünket egy szélesebb kultúrába.

Szent Erzsébet és Szent László neve a keresztény világban legalább annyira ismert, mint pl. az olimpikonok neve. Szent László nevével nemcsak a Nagy-Magyarországon, de a tágabb európai környezetben is lépten-nyomon találkozunk. Ez a kiállítás is ezt az erős európai jelenlétet mutatja be.


Hirdetés

– fogalmazott az alpolgármester. Dr. Velkey Ferenc elmondta, a kiállításban először is az alkotót látjuk, aki beutazta azokat a helyeket, ahol Szent Lászlóra emlékeznek valamilyen formában. Az ő számára fontos Szent László, ezt dokumentálja nekünk, hogy számunkra is az legyen, hiszen ő nem a múlt, hanem a jelen, most is velünk van – tette hozzá. Debrecenben, a Szent László-templomban is nagyon fontos a híveknek az ő jelenléte.

Szent László léte nemcsak történelem, kultusza van, amely nem pusztán emlékezetben tartja a múltat, hanem megéli a vele való találkozást. Ez a tárlat sem pusztán egy kiállítás, hanem minden ábrázolásban a szakralitást éljük meg.

– hangsúlyozta.  Palánki Ferenc megyéspüspök kiemelte, hogy Szent László király embersége, életszentsége mind a mai napig hat a hívekre.

Kemény katonaember volt, mégis nyitott az örök dolgokra, a lelki értékekre, ezzel is példát adva nekünk abban, hogy bármilyen foglalkozást is végez valaki, mindig nyitva kell hogy legyen az isteni jelenlétre, jóságra és szeretetre. Eszménykép, példakép számunkra ma is. Szent II. János Pál mondta: a szentek nem azt akarják, hogy ünnepeljük őket, hanem hogy kövessük őket abban, ahogyan megélték az Istennel való kapcsolatukat. Mi is találjuk meg életünkben Isten akaratát, és teljesítsük azt.

– hívta fel a figyelmet.

Szent László megszilárdította Szent István művét, az erkölcsi törtvényeket beemelte az állami jogrendbe az 1092-ben Szabolcs községben megrendezett zsinaton. Ő nemcsak kiváló vezetője volt az országnak, hanem családapaként is példát ad nekünk. Sokszor éjszakákat töltött imádsággal. „…Ha szent a gyökér, szentek lesznek az ágak is” (Róm 11,16), ezt mutatja leánya, Szent Piroska életszentsége is. A kisvárdai Szent László egyházmegyei köznevelési intézmény udvarán található Szent László-emlékművön ez áll: Ladislaum cum justitia tum pietas ingenita vicisset (Antonio Bonfini) – Ez az idézet ugyancsak a király igazságosságát és veleszületett jámborságát emeli ki. Szent László nem egy múltbéli, történelmi személyiség csupán, hanem lehetőség mindenki számára, hogy megéljük a vele való találkozást, és hitünk szerint azt, hogy belekapcsolódhatunk a szentek közösségébe.

– emelte ki Palánki Ferenc. A kiállítás megnyitón végül dr. Varsányi Katalin osztotta meg a jelenlévőkkel Szent László királyhoz fűződő kapcsolatát. Kifejtette, hogy a szent királyok dinasztiájának fényes tagja követendő példa mindannyiunk számára, majd röviden bemutatta Szent László király életútját.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

'Fel a tetejéhez' gomb