Meddig marad válasz nélkül a guruló dollárok ügye?

Nem csitulnak a kedélyek azok körül a videók körül, amelyek az elmúlt hetekben kerültek nyilvánosságra az X közösségi oldalon és amelyekben az Action for Democracy vezetői nyíltan beszélnek arról, hogy hogyan próbálták meg befolyásolni a magyarországi választásokat.

A rövid videóknak több, már-már hátborzongató részlete is van. A legegyértelműbb a hazai kampányfinanszírozás szempontjából az, amikor Korányi Dávid, az Action for Democracy (AfD) vezetője arról beszél, hogy azért titkolták Soros György nevét és szerepét a mikroadományokról szóló magyarázattal, hogy ne lehessen őket azzal vádolni, hogy üzleti érdekek előmozdításán dolgoznak. Korányi ezzel egyrészt elismeri azt, hogy a 4 milliárdos, baloldalnak juttatott támogatás mögött valójában nem mikroadományozók, hanem egyértelműen Soros György állt. Másrészt ebből a nyilatkozatból az is kiderül, hogy azok a demokratikus értékek, amelyekre az Action for Democracy működése során hivatkoznak és amelyek miatt bizonyos országokban kormányváltást szeretnének elérni, valójában csak az álcát jelentik. 

A nemzeti kormányok megbuktatásával ugyanis az a valódi céljuk, hogy „üzleti érdekek előmozdításán” dolgozzanak.

Nagyon-nagyon jó lenne tudni, hogy pontosan milyen üzleti érdekekről van szó, amelyek miatt be lehet avatkozni egy ország szuverenitásába, egyáltalán ki, miért és milyen jogon veszi a bátorságot ahhoz, hogy ezt megtegye?


Hirdetés

Érdekes persze az AfD másik vezetőjének, Kati Martonnak a megszólalása is. Ő azt mondja el ezen a videón, hogy hogyan segítette a Varsóba akkreditált amerikai nagykövettel közösen az előző, PiS-kormány bukását. Hogy lefordítsuk: egy „civil szervezet” az amerikai kormányzat első számú képviselőjével közösen dolgozott azért, hogy egy bizonyos üzleti körnek megfelelő kormánya legyen Lengyelországnak. Ennyire nyílt és arcpirító összefogását a kormányzati és a gazdasági köröknek azt hiszem, már régen láttunk és innentől kezdve azzal kapcsolatban sem kell illúzióinknak lennie, hogy a Biden-kabinet mennyire a saját maga ura.

Ugyanakkor itt is felmerül egy komoly kérdés: ha Lengyelországban ez így történt, vajon Magyarországon mennyire játszott, vagy játszik aktív és meghatározó szerepet az amerikai kormányzat az Orbán-kabinet megbuktatásában?

És vajon belefér-e szövetségesek között egy ilyen – egyre kevésbé burkolt – ellenséges magatartás? A pontot az i-re Wesley Clark tábornok, a NATO erők korábbi főparancsnoka teszi fel, aki arról beszél, hogy mennyire üdvözlendőek Soros György befolyásolási kísérletei. Amikor egy katonától hall ilyet az ember, abba azért beleborzong…

Paradox módon tehát ahogyan egyre többet tudunk az AfD működéséről és a mögötte álló finanszírozói körről, úgy szaporodnak a kérdések. Nem véletlen, hogy a Mandiner igyekezett válaszokat találni, ám a szervezet egyik vezetőjétől sem kaptak érdemi rekaciót a kérdéseikre. Pedig éppen ők azok, akik az átláthatóságot kérik számon a jobboldalon és minden ügyben elszámoltathatóságot kövtelnek.

Nem jobbak ebben hazai helytartóik sem. Amióta ugyanis kiderült, hogy lebuktak, hogy átverték a saját választóikat, hogy a kampányukat valójában Soros György finanszírozta, hallgatnak.

Már annyit sem mondanak, mint korábban, hogy „nem tudtunk róla”. Persze a nyilvánvalót most már kár is lenne tagadni. És ahogyan látjuk, a baloldalon továbbra sincs következménye semminek. Kiderült, hát kiderült. A kutya ugat, a karaván halad. A következtetést így majd a választóiknak kell levonniuk. Nekik kell eldönteni, hogy mennyire zavarja őket, hogy át lettek verve, hogy mennyire zavarja őket, hogy senki nem képes eléjük állni és levonni az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányából a következtetéseket. Most magabiztosak a baloldalon, mert azt gondolják, hogy megtalálták a jobboldal Achilles-sarkát. Csakhogy míg a jobboldalon a hibáknak is következménye van, addig a baloldalon a bűnöknek sincs. A hazugság, a nemzeti érdek elárulása és a választók semmibe nézése pedig bűn. Ősbűn. És nem kell csodálkozni, ha ezt a szavazók is így gondolják majd.

Címlapképen: Korányi Dávid az Action for Democracy vezetője, Karácsony Gergely egykori városdiplomáciai főtanácsadója Fotó: Wikipedia

'Fel a tetejéhez' gomb