Kövér László helyettesíti ideiglenesen Novák Katalint

Kövér László helyettesíti Novák Katalint az új köztársasági elnök beiktatásáig – mondta el ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origonak adott interjúban. Megjegyezte, hasonlóra volt már példa a rendszerváltás utáni magyar történelemben.

ifj. Lomnici Zoltán az Origo kérdésére elmondta, 

Az Alaptv. 14. cikk (1) bekezdése szerint a köztársasági elnök megbízatásának megszűnése esetén az új államfő hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Az új köztársasági elnök beiktatásáig, tehát Kövér László látja el az államfői feladatokat. Az Alaptv. 14. cikk (3) bekezdése alapján a köztársasági elnök helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke országgyűlési képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az Országgyűlés elnökének feladatait az Országgyűlés által kijelölt alelnök látja el.

– fogalmazott az alkotmányjogász, megjegyezve, hasonlóra volt már példa a rendszerváltás utáni magyar történelemben: Szűrös Mátyást 1989. március 10-én választották meg az Országgyűlés elnökévé, és így ideiglenes jelleggel ő látta el az államfői feladatokat 1989. október 23. és 1990. május 1 között. Hozzáfűzte, őt követte – az MDF-SZDSZ paktumnak megfelelően – Göncz Árpád, Magyarország első hivatalosan megválasztott köztársasági elnöke, aki szintén csak ideiglenes államfő volt, mivel Király Zoltán független parlamenti képviselő referendumot kezdeményezett a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról (amit az MSZP is támogatott).


Hirdetés

Az 1990. július 29-én, rendkívül alacsony részvétel mellett lezajló – és így érvénytelen – népszavazást követően 1990. augusztus 3-án az Országgyűlés megerősítette a három hónappal azelőtti elnökválasztás eredményét, és így Göncz Árpád lett hazánk első államfője. 2010. augusztus 6-án választotta meg a parlament államfőnek Schmitt Pált, ő volt az első, aki nem töltötte ki köztársasági elnöki ciklusát: 2012. április 2-án – miután megállapították, hogy plagizált a diplomamunkájában – lemondott államfői tisztségéről. Ezt követően 2012. május 9-ig, Kövér László házelnök töltötte be ideiglenesen a posztot megbízott köztársasági elnökként – emlékeztetett ifj. Lomnici Zoltán.

Forrás: Origo

A címlapképen Novák Katalin köztárasági elnök beszédet mond az albán parlament plenáris ülésén Tiranában 2023. június 1-jén.
MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb