Hölvényi György: Keresztényüldözés zajlik Nigériában

Keresztényüldözésként értékelte Hölvényi György a nigériai keresztények ellen végrehajtott támadásokat az Európai Parlament szerdai vitájában – erről a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője, a párt alelnöke közleményben számolt be.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a karácsonykor a nigériai keresztények ellen végrehajtott támadásokról tartottak plenáris vitát szerdán az Európai Parlamentben Strasbourgban.

A pünkösdre, szentestére időzített rajtaütéseket, brutális gyilkosságokat, templomok megtámadását nem lehet másként értelmezni. Itt keresztényüldözésről van szó!

– jelentette ki a politikus a vitában.


Hirdetés

A képviselő felszólalásában emlékeztetett:

az ideológiai elvakultság az európai döntéshozók egy részét teljesen érzéketlenné teszi az emberi szenvedés iránt, ha keresztényekről van szó. Ennek következménye viszont, hogy a Nyugat védelmének hiányában a keresztények még kiszolgáltatottabbá válnak, hiszen az üldözők azt tapasztalják, hogy Európa szemet huny a kegyetlenkedés felett.

A kereszténydemokrata politikus megjegyezte: „sajnálatos, hogy a Külügyi Szolgálat részéről semmiféle érdemi reakciót nem láthattunk.”

Az Open Doors emberjogi szervezet adatai szerint csak tavaly Nigériában a dzsihadisták mintegy ötezer áldozatából több mint négyezer keresztény volt – hívta fel a figyelmet.

A karácsonyi támadások jelzik:

a központi kormányzat képtelen gátat vetni az erőszaknak! Tinubu elnök decemberben ígéretet tett, hogy a hadsereg biztosítani fogja Nigéria biztonságát. Várjuk, hogy a szavakat tettek kövessék!”

– fogalmazott.

A képviselő hozzátette: „Mi, európaiak nem hunyhatunk szemet a keresztények elleni erőszak felett. Ki kell állnunk az üldözöttek mellett. Ez emberi jogi kérdés. Itt az ideje, hogy a hallgatást felváltsa a cselekvés!” – zárta felszólalását Hölvényi György a közlemény beszámolója szerint.

(MTI)

Címlapkép: Hölvényi György európai parlamenti képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb