Alapjogokért Központ: A túloldalon Soros áll

A 2022-es országgyűlési választás kampányában külföldi pénzeket Magyarországra irányító Action for Democracy vezetői – kezdve Korányi Dáviddal – a közösségi médiában közzétett felvételek tanúsága szerint bevallották, hogy a pénz jelentős részben Soros Györgytől származik – közölte az Alapjogokért Központ pénteken.

A Zila János által jegyzett, a központ honlapján olvasható elemzés szerint az amerikai baloldalnak kifejezett célja a magyar nemzeti kormány és Orbán Viktor miniszterelnök megbuktatása.

Az elemző emlékeztetett: a „dollárbotrány” kirobbanása óta a baloldal és a pénzeket Magyarországra irányító szervezet is azt kommunikálta, hogy külföldön élő magyar állampolgároktól gyűjtöttek mikroadományokat, melyeket egy úgynevezett „kultúraváltó” kampányban használtak fel a 2022-es országgyűlési választások előtt.

Hozzátette, Korányi Dávid még azt is állította: a támogatóktól elkérték az útlevelük számát, hogy ellenőrizhessék nemzeti hovatartozásukat. Később bebizonyosodott, hogy az általuk használt gyűjtőfelületen az említett adatra vonatkozó kérdés nem szerepelt, a gyűjtéshez pedig csak néhány adományozó járult hozzá. Ezt követően azzal álltak elő, hogy intézmények is adtak nekik pénzt, de ezek között nem szerepel a Soros-féle Nyílt Társadalom Intézet. Egymást követték a magyarázkodások, egészen az adományládikák dajkameséjéig – részletezte.


Hirdetés

Az ellenzéki állítások a kezdetektől meglehetősen ingatagnak bizonyultak – állapította meg, hozzátéve: ám eddig csak sejtéseink lehettek arról, hogy kiktől származott a választás előtt, nyilvánvalóan annak befolyásolása céljából hazánkba áramló négymilliárd forintnyi forrás.

Ismertette: az X-en megjelent videókban Kati Marton, az Action for Democracy kuratóriumának elnöke igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy „Soros úr” volt-e a szervezet fő mecénása. Wesley Clark, a NATO európai erőinek egykori főparancsnoka, az Action for Democracy tanácsadó testületének tagja pedig arról beszélt, nincs Soros Györgyhöz fogható támogatója az Egyesült Államokban a magyar baloldalnak.
Az Alapjogokért Központ a cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy Kati Marton régóta „fontos funkcionárius” a nyílt társadalom hálózatában.

A Soros-egyetem igazgatósági tagja és a Soros György által jelentős összegekkel támogatott Human Rights Watch munkatársa is volt. Soros Györgyhöz hasonlóan tagja a Council on Foreign Relations nevű befolyásos szervezetnek – sorolták. Úgy fogalmaztak: Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a külföldi támogatásokkal kapcsolatban a kezdetektől kiemelten hálálkodott Kati Martonnak, 2022 augusztusában azt mondta róla, hogy nagyon sokat tett a kampányuk sikerességéért.

A cikk kitért arra, hogy Wesley Clark igazgatósági tagja a Soros György által támogatott Atlantic Councilnak, a 2007-es demokrata előválasztáson Hillary Clintont támogatta. Andreas von Rétyi Soros Györgyről szóló, 2017-ben megjelent könyvében azt írta: a már ekkor Oroszország ellen szervezkedő Soros kulcsszerepet szánt neki az ukrán hadsereg felfegyverzésében – közölte az elemző.

A most nyilvánosságra került felvételeken Korányi Dávid kiemelte – olvasható az elemzésben -, hogy az Action for Democracy olyan jogi besorolás alá esik az Egyesült Államokban, amely lehetővé teszi finanszírozóik kilétének eltitkolását, így a befektetésük védettséget élvez. Korányi Dávid beismerése az elemző szerint arra utal, hogy a szervezet célja a titkolózás, illetve egy leplezett kormányváltó akció kivitelezése volt.

Most végképp lebuktak

– állapította meg. Zila János értékelése szerint a közzétett videók választ adnak arra a kérdésre, miért mozgósítanak az amerikai baloldalhoz köthető befolyásos személyek és szervezetek milliárdos nagyságrendű anyagi erőforrásokat azért, hogy bábkormányt helyezzenek a magyar jobboldali kabinet helyére. Idézte Wesley Clarkot, aki úgy vélekedett:

Orbán a Republikánus Párt nagy kedvence. A konzervatívok Orbánról mintázzák programjukat.

Tehát annak ellenére, hogy a demokraták, a külügy és az EU nem szívelik Orbánt, az USA-ban nagy a támogatottsága. A magyar kormányfő nemcsak azért áll a tengerentúli globalisták útjában, mert ellenzi a háborút, és nem engedi, hogy Magyarország az érdekeivel szemben belesodródjon abba, hanem Amerikában is viszonyítási ponttá, áttételesen belpolitikai szereplővé vált, aki veszélyt jelent a liberális fősodor céljaira – hangsúlyozta az elemző. Nem véletlen tehát – tette hozzá -, hogy a Soros-hálózat teljes arzenálját hazánk jobboldali vezetése ellen fordította, a mostani lelepleződés azonban újabb nagy pofon a számukra.

Forrás: Alapjogokért Központ

A címlapképen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

 

'Fel a tetejéhez' gomb