Lassan a maffia is különb a brüsszeli elitnél
Sordöntő csúcstalálkozót tartanak az Uniós állam- és kormányfők csütörtökön. A tét a hétéves költségvetés módosítása és az Ukrajnának szánt, nagyjából 50 milliárd eurós támogatási csomag elfogadása. Magyarország álláspontja világos, mégis elképesztő, már-már riasztó az a brüsszeli nyomásgyakorlás, amellyel Budapestnek szembesülnie kell.
Kijev a következő 4 évre kapná meg az 50 milliárd eurós támogatást, amely valószínűleg leginkább csupán arra lenne elég, hogy a csődközelben lévő államot a kormány finanszírozni tudja. Abba most nem érdemes belemenni, hogy az eddigi támogatással mire jutott Ukrajna, ha a harctérre tekintünk. Azt viszont már érdemesebb vizsgálni, hogy vajon az oda jutó pénzek mekkora része vált korrupció áldozatává. Erre vonatkozóan egyelőre csak becslések vannak, de ha abból indulunk ki, hogy az amerikaiak szerint a támogatások 30%-a nem a megfelelő helyre jut el, akkor a kép nem túl biztató. És Uniós szinten ezt senki nem vizsgálta a már eddig odaadott több tízmilliárd euró esetén sem és a most szóban forgó 50 milliárd euró esetén sem. Pedig
jelenleg már az Unió sincs annyira „kitömve” anyagilag, hogy meggondolatlanul szórja a pénzt.
És éppen ezt veti fel a magyar kormány is, mint egy mindenki számára érthető és elfogadható szempontot. Orbán Viktor ugyanis nem azt mondja, hogy az EU ne támogassa Ukrajnát, hanem azt, hogy gondolja végig, hogy hogyan? Nem jó ugyanis, ha mindenféle kontroll és ellenőrzés nélkül áramlik a pénz a háború sújtotta országba, ahogyan Magyarország azt sem támogatja, hogy a tagállamok hitelt vegyenek fel Ukrajna támogatására. Ehelyett a magyar kormányfő azt javasolja, hogy a tagállamok saját forrásból „adják össze” a szükséges pénzt és ha lehet, 4 egyenlő részletben adják oda a következő 4 évben, évente felülvizsgálva azt.
Persze azzal, hogy Orbán Viktor a józan ész érveit is bedobja a vitába és nem fogadja el kritika nélkül a brüsszeli bürokrácia javaslatát, máris fekete bárány lett.
A szög ugyanakkor minden eddiginél világosabban kibújt a zsákból. Már az elmúlt napokban is érkeztek olyan fenyegetések, hogy ha a magyar miniszterelnök nem szavazza meg a csomagot, elveszik a szavazati jogát, most pedig a Financial Times már arról ír, hogy minden eddiginél durvább eszközökkel igyekeznek nyomást gyakorolni Budapestre. Ezek között szerepel a hírek szerint az összes forrás leállítása, valamint a forint, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság gyengítése. Gyakorlatilag
a brüsszeli elit azt vette a fejébe, hogy tönkreteszi Magyarországot, ha nem szavazza meg az Ukrajnának szánt pénzeket. Ez nem nyomásgyakorlás. Ez ultimátum. Zsarolás. Méghozzá a legaljasabb fajtából való.
És azon már túltettük magunkat, hogy Brüsszel szolidárisabb Ukrajnával, mint a saját tagállamával és arra is gyanakodhattunk, hogy nem rest pénzügyi eszközöket is bevetni a céljai elérése érdekében. De hogy konkrétan gazdasági tönkretétellel fenyegessen, ez egy új szint. Ez olyan szint, amelynél a balkáni maffia is elegánsabban intézi az ügyeit. Brüsszelben ráadásul annyira elvakultak a gyűlölettől, hogy nem veszik észre, hogy ezzel nem a magyar kormányt hoznák hátrányos helyzetbe, hanem 10 millió magyar embert, akiknek a nagy része ráadásul nem velük, hanem a kormánnyal ért egyet és kérdései vannak az Ukrajnának szánt segélyt illetően. Sőt, már az sem érdekli őket, hogy
a magyar gazdaság esetleges tönkretétele valójában az egész Unió hátrányosan érintené, hiszen az Unió mi is vagyunk. Ha nekünk rosszul megy, az Uniónak is rosszabbul megy.
De már ez sem számít. A hatalmi gőg, az arrogancia és a rövidlátás olyan szinten eluralkodott az intézményrendszerben, hogy arra lassan szavakat is nehéz találni. Nekünk pedig egyelőre nem marad más, mint ellenállni és vágni a centit. Június 9-én, az Európai Parlamenti választáson ugyanis végre üzenhetünk nekik.
