Nyugati gyártmányú rakéták lőttek le egy ukrán hadifoglyokat szállító orosz repülőgépet


Hirdetés

Lezuhant egy orosz Il-76-os katonai szállítórepülőgép, a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, valamint hatfőnyi személyzettel és 3 fogolykísérővel az oroszországi Belgorod régióban – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a hadifoglyokat fogolycserére szállították, a névsorban két magyar vezetéknév is szerepel.

A kerület sürgősségi szolgálatának képviselője a TASZSZ orosz hírügynökségnek elmondta, hogy sürgősségi egészségügyi csapatok mentek ki a repülőszerencsétlenség helyszínére a Korocsanszki kerületben.

Több orvosi segélyállomásról mentek mentők a repülőszerencsétlenség helyszínére a Korocsanszki kerületben, tűzoltók és rendőrök is voltak a helyszínen

– mondta. Andrej Kartapolov, az orosz parlament alsóháza védelmi bizottságának elnöke a Vesztyi FM orosz hírrádió beszámolója szerint azt hangoztatta: a vizsgálatnak még meg kell állapítania, hogy a gépet amerikai Patriot vagy német IRIS–Ts rakéták semmisítették-e meg.


Hirdetés

Vjacseszlav Vologyin házelnök elrendelte az amerikai kongresszushoz és a német Bundestaghoz intézendő felhívás megszövegezését, annak érdekében, hogy a képviselők ráébredjenek, kiket finanszíroznak. Leonyid Szuckij, a külügyi bizottság elnöke az Egyesült Államokat és az Európai Uniót tette felelőssé a hadifoglyoknak a levegőben történt kivégzéséért.

Magyarok is lehettek a gépen

Az X közösségi oldalon tettek közzé egy listát azokról a katonákról, akik a ma délelőtt lelőtt orosz repülőgép fedélzetén voltak. A dokumentum két magyar nevű személyt is említ: Erős és Takács vezetéknevű katonákat.

 

 

 

A kép illusztráció! Forrás:  MTI/EPA/Orosz Nyomozó Bizottság

'Fel a tetejéhez' gomb