Ferenc pápa jókívánságokkal teli levelet írt a magyaroknak

Levélben köszönte meg Ferenc pápa a részére eljuttatott harminc tokaji borász aszúját. A Szentatya a borszentelési szokásokat felelevenítve Szent János napján, december 27-én audiencia keretein belül apostoli áldását adta a Tokajira és általában a magyar borra.

Mint a Vasárnap.hu korábban beszámolt róla, Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos a Magyar Bormarketing Ügynökségen keresztül harminc tokaji borász, összesen 180 palack aszúját küldte el előre a Vatikánba, a december 27-i audienciára pedig egy külön díszdobozos Tokaj Esszenciát is vitt magával.

Ferenc pápa megáldotta a magyar borokat

Rókusfalvy Pál a Facebook-oldalán számolt be a levélről:

Ferenc pápa levélben köszönte meg a Szent János-napi látogatást és a részére eljuttatott 30 tokaji borász aszúját

– írta a kormánybiztos bejegyzésében, hozzáfűzve, Ferenc pápa tetszését fejezte ki, illetve jókívánságait küldte.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szentatya kedvét leli világörökségünk nedűjében

– hangsúlyozta Rókusfalvy Pál.

A címlapképen Ferenc pápa audiencia keretein belül apostoli áldását adta a Tokajira és általában a magyar borra, Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos személyes találkozótt a szentatyával. Forrás: Facebook/Rókusfalvy Pál

Iratkozzon fel hírlevelünkre