Veres András: Szent Margit nyomdokaiban járva mi is próbáljunk meg békeszerzők lenni

Árpád-házi Szent Margitot köszöntötték a paptestvérek, a szeminaristák és a hívek Veres András megyéspüspök vezetésével a győri Káptalandombon.

A szentmise előtt a résztvevők közösen imádkoztak a Püspökvár kertjében Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas szobrászművész Szent Margit fohásza Magyarországért című szoborkompozíciója előtt, majd az ünnep a Nagyboldogasszony-székesegyházban vesperással folytatódott. Az alkalmat a szoborkompozíció alkotója is megtisztelte jelenlétével.

Veres András püspök Árpád-házi Szent Margit békeszerző erényét emelte ki, mind az ország akkori helyzetében, mind pedig saját családjában. Margit háborús időben született, szülei Istennek ajánlották Magyarország megmentéséért, ő pedig szülei felajánlását életével erősítette meg. Sok ilyen békeszerzőre lenne szükségünk ma is, hiszen a véres bosszú intézményesített formában is jelen van világunkban, a 21. században.

Hallva a háborús beszámolókat, sajnos azt kell felismernünk, hogy hiányzik a felelősökből a békevágy. Az abortusz és az eutanázia jogáért folytatott küzdelem azt mutatja, hogy az emberi élet értéke hiányzik


Hirdetés

– hívta fel a figyelmet a megyéspüspök. Ebben a helyzetben különösen szükség van olyanokra, akik az emberi élet tiszteletét, védelmét akarják, akik békességszerzőként akarnak élni a világban.Jakab apostolt idézve folytatta elmélkedését Veres András:

Honnan vannak háborúságok és veszekedések köztetek? Nemde onnét, hogy bűnös vágyak csatáznak tagjaitokban? (Jak 4,1).

Minden emberben egyszerre él nemes és rossz vágy. Feladatunk megfékezni és kiiktatni a rossz vágyakat, ugyanakkor megerősíteni a jókat. A mai embernek elsősorban önmagában, saját érzéseiben, gondolataiban, érzékeiben kell megújulni – tette hozzá a püspök. 

Pál apostol és Avilai Szent Teréz ad nekünk erre vonatkozóan iránymutatást. Pál apostol azt írja a korintusiaknak: „Minden szabad nekem, de nem minden használ” (1Kor 6,12). Hasonlóképpen nyilatkozik Avilai Szent Teréz: „Kerüld a rosszat, de a jót is, amelyet Isten nem neked készített”.

Tiszta, a békére törekvő, méltányos, engedékeny, irgalmas, nem részre hajló, nem képmutató szeretetre van szükségünk ahhoz, hogy tudjunk ebben a világban kiegyensúlyozottan, mértéktartóan élni. Szent Margit ennek prófétája és aktív megvalósítója volt. Ő saját életével mutatott példát arra, hogy áldozatok vállalásával, engesztelő módon élve, Isten szeretetét kiesdve lehetséges az emberek érzéseit, gondolatait Isten erejével átformálni. Higgyünk abban, hogyha sokan imádkozunk, engesztelünk az életellenes, igazságtalan gondolatokért és cselekedetekért, Isten egészen biztosan meghallgatja kéréseinket.

– fogalmazott Veres András.

Szent Margit nyomdokaiban járva mi is próbáljunk meg gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel békeszerzők lenni ebben a forrongó világban. Isten adjon nekünk ehhez hitet, bátorságot, erőt és kitartást! 

– bátorította az egybegyűlteket a megyéspüspök.

Forrás: Győri Egyházmegye

A címlapkép forrása: Ábrahám Kitti

'Fel a tetejéhez' gomb