Különleges módon emlékeznek Kerkai Jenőre Csesztregen, a jezsuita szerzetes szülőfalujában

Egész éves programsorozatot szervez 2024-ben Csesztreg községe Kerkai Jenő jezsuita szerzetes emlékére. A KALOT mozgalom megalapítója 120 éve született ezen a településen. 

Fülöp András, az esemény szervezője elmondta, hogy az emlékezés jegyében hirdetik meg a szervezők a Kerkai 120 Emlékévet, melynek megnyitója január 28-án Csesztregen lesz a 8.30 órakor kezdődő szentmisén, melyet dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek mutat be Molnár Árpád plébánossal. A szentmise után érsek atya a Kerkai Házban az Istenkeresés útjain című könyvét mutatja be, illetve kötetlen beszélgetésre lesz mód. Fülöp András hozzátette, hogy fontosnak érzi az egyházközség, hogy a jelen kor társadalmi kérdéseire, problémáira is hiteles válaszokat kapjunk. 

Mondhatni az egész település összefogott hogy megvalósulhasson ez az emlékév, Csesztreg önkormányzata, a Kerkai Jenő Általános Iskola, a jezsuita rend, a KDNP Zala vármegyei csoportja, a KÉSZ zalaegerszegi csoportja is támogatják az eseményt.

Programokból sem lesz hiány, Csesztregen, magában a vármegyében illetve országos érdekeltségű eseményeket is szerveznek, mint például a Kerkai Konferencia és Kerkai Esték. Az emlékév eseményei mindenkihez, és minden korosztályhoz szólnak. Mutatunk néhány programot:

  • Az ünnepélyes megnyitót követően Csesztregen február 16-án vetítéssel egybekötött előadást tart dr. Székelyhidi László professzor Afrika vallásosságáról.
  • Május 12-én, „Bibliai Kert” kerül átadásra diákok közreműködésével a Kerkai Ház udvarán, ezzel is népszerűsítve a Szentírás olvasását.
  • Júliusban két hétre 30 kárpátaljai hadiárvát látnak vendégül Csesztregen.
  • Augusztus 30-án Szendi László plébános Börtönnapló című könyvét mutatják be.
  • Szeptember 7-én, az egyházközség autóbuszos zarándoklatot szervez Celldömölkre a Mária búcsúba. 
  • Szeptember 22-én a búcsúi szentmisét Koronkai Zoltán jezsuita atya mutatja be, aki Kerkai Jenő életútjának kiváló ismerője és kutatója.
  • Október 18-án Doma Péter legújabb könyvét, A két ifjú című kötet ismerheti meg a közönség. Novemberben Budapesten tartják a Kerkai Konferenciát.
  • Csesztregen november 4-10-ig kerül sor a Kerkai Hét rendezvényére és november 10-én a 8.30 órakor kezdődő szentmisén zárjuk az emlékévet.

A további tervezett programok közt szerepel még Kerkai Emléktúra Csesztreg körül a jelzett turistautakon. Szeptember 21-én Zalaegerszegen hallgathat meg a közönség előadást Kerkai Jenő munkásságáról és a KALOT-ról Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes közreműködésével. Ugyancsak Zalaegerszegen az év folyamán köztéri alkotást állítanak Kerkai Jenő tiszteletére.

Kerkai Jenő szellemisége kerül előtérbe

-Az emlékévben Kerkai Jenő jelmondatára igyekszünk fordítani figyelmünket: „Krisztusibb embert, Életerős népet, Műveltebb falut, Önérzetes magyart!” – jelezte Fülöp András. – Láthatjuk, hogy a szocializmus és a jelen kor liberalizmusa micsoda károkat okozott az emberek lelkében, egymás közötti kapcsolatainkban. Lehet ez az esztendő a lelki megerősödés időszaka is imádságban, gyakori szentgyónásban, szentáldozásban.

Forrás: Zaol.hu

A címlapkép forrása: MKDSZ.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre