„Még sosem láttam ilyen mély gyűlöletet a két nép között” – Pierbattista Pizzaballa az izraeli háborúról

A keresztények helyzete a Szentföldön címmel tartott előadást Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi latin pátriárka Budapesten. Előadása elején hangsúlyozta, látogatása során azt tapasztalta, hogy a magyar társadalmat őszintén érdekli a közel-keleti keresztények sorsa. 

Pizzaballa kiemelte, Európában van egy félreértés, mely szerint a palesztinai keresztények külön népet alkotnak.

Ez nem így van, ők is részei a palesztin nemzetnek. Előfordulhat, hogy a politikai, társadalmi kérdésekben egy palesztin keresztény egy muszlimmal, vagy egy izraeli keresztény éppen egy zsidóval ért egyet, ez is mutatja, mennyire összetett a szentföldi helyzet.

– fogalmazott az OFM bíboros, rámutatva: az október 7-i Hamász támadása Izrael ellen és utána Izrael megtorlása Gázában alapvetően megváltoztatta a társadalmi-politikai folyamatokat. 


Hirdetés

Fontos megértenünk, hogy Izraelt a zsidók otthonaként hozták létre egyfajta házként, ahol meg vannak védve. Most azzal szembesültek, hogy ebben az otthonban nincsenek olyan biztonságban mint várták. Ez a trauma nagyon mély az izraeli társadalomban. 

– szögezte le Pierbattista Pizzaballa, kiemelve, mindkét háborúban álló fél erősen traumatizált. 

Még sosem láttam ilyen mély gyűlöletet a két nép között

– hangsúlyozta a pátriárka.

Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka állami meghívásra érkezett Budapestre. Programja keretében a Pasaréti Közösségi Házban január 18-án A keresztények helyzete a Szentföldön címmel tartott előadást. Fotó: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián

Kiemelte, Gázában mintegy ezer keresztény él, elsősorban északon. A területet evakuálni kellett, tárgyalások eredményeként ott maradhattak, jelenleg egy ortodox és nagyobb részt egy katolikus központban élnek.

Ezt a régiót gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé. A családoknak semmijük nem maradt. A bombázásokat ők is megszenvedték, eddig húsz keresztény vesztette életét.

– emelte ki Pierbattista Pizzaballa. Hozzátette, a keresztények így is kiváltságos helyzetben vannak, mert ők hozzáférnek a humanitárius segítséghez, ellentétben a többi 2 millió gázaival.

Jelenleg 1,9 millió gázainak kellett elhagynia az otthonát, többségük az utcán él. Az egyetlen átkelő, amely időszakosan nyitva van, az a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah. Még orvosi ellátás miatt sem lehet átmenni, sokan emiatt vesztik életüket – emelte ki a pátriárka.

Izrael fel akarja számolni a Hamaszt, de ez az út nem járható. A Hamasz egy ideológia, amit nem lehet fegyverekkel megsemmisíteni

– fogalmazott az OFM bíboros.

 

A vallási párbeszédekről szólva Pizzaballa elmondta, maga is tagja a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának, e szervezetben elsősorban a zsidó vallással foglalkozik.

Mindeddig megvolt a személye iránti bizalom a másik oldalról, ám ez most „fel lett függesztve”. A zsidóság úgy érzi, hogy a kereszténység nem állt mellé az októberi események után. A muszlim világra pedig úgy tekint Izrael, mint akik ha nem is támogatták, de semmiképpen nem ellenezték a támadást. Azokkal, akikkel sok éven át beszéltünk, találkoztunk, most elfordultak tőlünk.

– mondta el a pátriárka. Hozzátette, a dialógust újra kell kezdeni, azonban nem lehet ugyanott folytatni ahol abbamaradt. 

Szükségünk van egy viszonyítási pontra, ez pedig számomra Isten szava. Komolyan fel kell tennem a kérdést: Mit kell tennem úgy, hogy a Jézussal való kapcsolatra is figyelemmel vagyok? Három szó van, mely elkísér: igazságosság, igazság, megbocsátás.

– fogalmazott Pierbattista Pizzaballa. Kifejtette, az igazságosság nem érhető el az igazság nélkül, de e kettő nem fog működni a megbocsátás hiányában. Hozzátette, az is igaz, hogy a megbocsátáshoz sokkal több idő kell. De ez az, amire ezekben a szörnyű napokban szükség van.

 

Fotók: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb