Palánki Ferenc megyés püspök: Az a dolgunk, hogy segítsük a ránk bízottakat abban, hogy tudatosodjék bennük, ők is Jézust keresik

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek vezetői, gazdasági szakemberei részére tartottak értekezletet szerdán, Debrecenben. A szentmisével kezdődő találkozón megemlékeztek és imádkoztak az elmúlt év végén elhunyt két munkatársukért, Takács Károlynéért, az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde óvodavezetőjéért és Nagy Gáborért, a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyetteséért.

A szentmisét a főpásztor mutatta. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök a tanítását három pontban foglalta össze.

A Sámuel könyvéből elhangzott olvasmányban az Úr szólt Sámuelnek: „Sámuel, Sámuel!”, de Sámuel nem ismerte föl Isten hangját. Majd miután háromszor is szólította őt, Héli főpap rájött arra, hogy Isten szólt hozzá, és azt mondta neki, ha újra hallja a hangot, válaszolja azt: „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!” Ez így is történt, de arról már nem ír a Szentírás, hogy mit mondott neki Isten.

Nem az a lényeg, hogy mit mondott Isten Sámuelnek, hanem hogy kapcsolatba akart kerülni a gyermekkel, az emberrel, kapcsolatba akar kerülni mindenkivel. Sámuel akárhányszor hallotta, hogy szólítják, máris rohant Héli főpaphoz, válaszolván: „Itt vagyok!”. Ott volt benne a készség

– fogalmazott a megyés püspök. Majd azzal folytatta, szólva a köznevelési intézmények vezetőihez szólva, hogy: „mindannyiunkban ott kell hogy legyen ez a készség a feladatunk végzésekor! Sokszor elfeledkezünk arról, hogy Isten szól hozzánk, de ha meg is halljuk, hogy mit mond személy szerint nekünk, olykor-olykor hiányzik belőlünk ez a készség. Legyen bennünk a készség, annak öröme, hogy Isten kapcsolatban akar lenni velünk” – tette hozzá.

A második gondolat az evangéliumhoz kötődött. A főpásztor azt mondta: „Jézus gyógyít, csodát tesz, de nem gyógyított meg mindenkit. Ma sem gyógyít meg minden beteget. Földi életünk véges, és Jézus csodákkal akarja jelezni, hogy Isten szeret minket. Ezt kell elfogadnunk. Sajnálatos, hogy két közvetlen munkatársunkat is elveszítettük.”

Előbb-utóbb mindannyian odaérünk a kapuhoz. Az a kérdés, hogy mennyire éljük meg földi életünk során Isten jelenlétét, szeretetét. Isten nem feltétlenül fog csodát tenni. A csoda maga az életünk, az, hogy kapcsolatban lehetünk Istennel, ő szólni akar hozzánk, és az örök élet ajándékát akarja adni

– fogalmazott a püspök.

Harmadik gondolatként a főpásztor az evangéliumban elhangzott alapigazságra hívta fel a figyelmet, arról beszélt, hogy Jézus, miután sok embert meggyógyított, egy elhagyatott helyre ment imádkozni,a tanítványok ekkor keresni kezdték őt, majd amikor rátaláltak, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!”

 „Tudva, tudatlanul mindenki Jézust, Istent keresi” – mondta a főpásztor, s hozzátette:

nekünk – akik úgy érezzük, hogy valamilyen szinten már rátaláltunk, kapcsolatban vagyunk vele –, az a dolgunk, hogy segítsük a ránk bízottakat abban, hogy tudatosodjék bennük, ők is Jézust keresik.

A szentmise után házszentelést tartottak a kateketikai központban és az épületben lévő kegytárgy és könyvesboltban, majd Heidelsperger István helynök atya fogalmazta meg buzdító gondolatait a szentmisében elhangzott evangélium egy mondata alapján:

„Miután Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyónál – kezdte elmélkedését a helnyök atya –, mennyei szózat hallatszott. Ezzel mintegy utasítást kapott arra, hogy kezdje meg nyilvános működését. Ettől kezdve Jézus Krisztus állandóan úton volt. A fizikailag állandó úton levés nem természetes. Láthatjuk az evangéliumokban, Jézus bárhol is van, bármilyen körülmények között, olyan természetességgel van jelen és beszél mindenről, mintha otthon lenne.”

Jézus – akit az Atya akarata, a Szentlélek szeretete vezet –, mindig továbbhalad a megkezdett úton, és közben soha nem siet sehova, van ideje a hozzáforduló ember számára. El sem tudjuk képzelni, hogy Jézus futott volna valahová, és nem ér rá szólni az emberekhez

– folytatta Heidelsperger István.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek vezetői, gazdasági szakemberei részére tartottak értekezletet szerdán. Forrás: dnyem.hu

A tanácskozás szakmai részében dr. Béres Diána kamarai jogtanácsos ismertette a jelenlévőknek a pedagógusok életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvényt és a 2024. január 1-től hatályos jogszabályokat, Kovács István oktatásszervezési igazgató szintén törvényi változásokról, minősítésekről beszélt, Némethné Székely Julianna a tanfelügyeleti jogszabályi változásokról, valamint Béres Nándor az előttünk álló év gazdasági ügyeket érintő feladatairól szólt.

Forrás: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Címlapkép: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök szentmisét mutat be az egyházmegye köznevelési intézményeinek vezetői előtt. Fotó: dnyem.hu

'Fel a tetejéhez' gomb