Két apukájával és tütüben táncol a Netflix CoComelon Lane meséjében egy kisfiú

A Netflix CoComelon Lane című, legkisebbeknek szóló sorozata olyan jelenetet tartalmaz, amivel sokan nem tudunk azonosulni: egy kisgyermek nem tudja eldönteni, hogy milyen jelmezt vegyen fel, majd két apukája biztatására a tütüt és a tiarát választja. A legnagyobb probléma mindezzel, hogy a gyermekeknek szóló műsor kiválóan alkalmas a kicsik befolyásolására: a népszerű sorozatban óvodáskorú gyermekek számára mutatják be, hogy milyen a világ: ebben a részben például éppen énekelve és táncolva, kisfiúkat lánynak öltöztetve.

A CoComelon Lane az egyik legnépszerűbb gyermekműsor, amely a legkisebbeknek szól, besorolása szerint is ebbe a kategóriába tartozik. Az egyes részek kicsi, 2 pluszos, de főként óvodás korú gyermekek és családjaik életét mutatja be, ahogyan a körülöttük zajló világról tanulnak. Az egyik részben, amely a beszédes „Legyek önmagam” (8-as rész) címet viseli, egy kisfiú válogat a különböző jelmezek között. Olyan sok közül kell választani – panaszkodik, majd az apukái(!) bíztatására kiválaszt egy tiarát és egy balettszoknyát, amiben elkezd táncolni. Közben a szülőpáros egyik tagja ezt énekli:

„Ha nem vagy biztos abban, hogy mit válassz, gondolj arra, mit szeretsz csinálni – csak légy önmagad!”, majd a másik apa rákontrázva azt mondja neki: „Szerintünk nagyszerűen néz ki, ha önmagad vagy.”

A fülbemászó zene és a kedves apukák jelenléte azonban ne tévesszen meg senkit, ugyanis ismét a legkisebbek súlyos agymosásáról van szó, ahogyan a sorozat a gyerekeknek a transzneműséget hirdeti.


Hirdetés

Az X-en (korábban Twitter) közreadott részletet már több mint 15,4 millió megtekintésnél jár, és a hozzászólók többsége egyetért abban, hogy a tartalom nem kisgyerekeknek szól, hiszen az ellenkező neműnek beöltözést népszerűsíti, amint arra Will Hild a a független nonprofit oktatási szervezet, a Consumers’ Research ügyvezető igazgatója is rámutatott a Fox News-nak adott interjúban.

„Undorító, szélsőbaloldali woke-propaganda van ebbe a mesébe oltva, méghozzá leplezetlenül”

– fogalmazott.

A veszélyre a Plugged In nevű tartalomellenőrző szolgáltatás is figyelmeztet, amely felhívja a figyelmet az azonos nemű apuka és a lánynak beöltözött kisfiú megjelenítésére. Ugyanakkor azt írja, hogy a műsor a „a gyerekek és szüleik közötti édes, szeretetteljes pillanatokat mutatja be, s célja a minőségi időtöltés, a kedves interakciók és a szociális-érzelmi tudatosság ösztönzése.”

Forrás: christianheadlines.com

'Fel a tetejéhez' gomb