Szimbolikusan átnevezték a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar teret

Jelképesen Október 7. térnek nevezték át a fővárosi Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar teret két hétre a Hamász terroristái által Izraelben elkövetett támadás áldozatainak emlékére vasárnap. A megemlékezést és a tér átnevezését a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) a fővárosi önkormányzattal és Erzsébetváros önkormányzatával közösen szervezte.

A rendezvényen Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete köszönetét fejezte ki a tér szimbolikus átnevezéséért és a szolidaritásért. Jelképesnek nevezte a tér átnevezését azért is, mert – mint mondta – , itt született Herzl Tivadar, Izrael állam megálmodója és az október 7-e terrortámadás elkövetői ezt az álmot akarták elpusztítani.

Úgy folytatta: a terroristák zsidó emberek mellett arabokat, keresztényeket, sőt Afrikából érkezett mezőgazdasági tanulmányokat folytató diákokat is meggyilkoltak. Ez a támadás nemcsak Izrael állam, hanem a civilizációnk ellen irányult – jelentette ki a nagykövet.

Budapest, 2024. január 7.
Jákov Hadasz-Handelszman izraeli nagykövet beszédet mond a Dohány utcai zsinagóga elõtti Herzl Tivadar terén, amelyet két hétre jelképesen Október 7. térnek neveztek át a Hamász terroristái által Izraelben elkövetett támadás áldozatainak emlékére 2024. január 7-én.
MTI/Lakatos Péter

Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke arról beszélt: október 7. azt jelenti Izraelnek és a diaszpórának, mint amit szeptember 11. jelent az Egyesült Államoknak. Hozzátette: mindkét cselekményt fanatikus iszlamisták követték el.


Hirdetés

A Mazsihisz elnöke elítélte a Hamász melletti szolidaritási akciókat, hangsúlyozva, hogy az események miatt a világban újra fellángolt az Izrael-ellenességbe csomagolt antiszemitizmus parazsa.

Budapest, 2024. január 7.
Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszédet mond a Dohány utcai zsinagóga elõtti Herzl Tivadar terén, amelyet két hétre jelképesen Október 7. térnek neveztek át a Hamász terroristái által Izraelben elkövetett támadás áldozatainak emlékére 2024. január 7-én.
MTI/Lakatos Péter

Frölich Róbert országos főrabbi a túszok szenvedéseire hívta fel a hallgatóság figyelmét. Úgy fogalmazott, „nincs szó arra”, milyen szenvedéseket élhetnek át a túszok, ha még életben vannak.

(MTI)

A címlapképen utcanévtábla a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar terén, amelyet két hétre jelképesen Október 7. térnek neveztek át a Hamász terroristái által Izraelben elkövetett támadás áldozatainak emlékére 2024. január 7-én.
MTI/Lakatos Péter

'Fel a tetejéhez' gomb