Pápai kitüntetést kapott Lobmayer Imre piarista szerzetes

Ferenc pápa kitüntetését, Benemerenti-érdemérmet adott át Lobmayer Imre piarista szerzetesnek – Zsódi Viktor tartományfőnök – a szerzetesnövendékek körültekintő és lelkiismeretes képzésében végzett több évtizedes szolgálatáért.

A Piarista Rend Magyar Tartományának Facebook-oldalán azt írják, Imre atya segítségével szerzetes generációk nevelkedtek fel a Piarista Rend Magyar Tartományában. A bejegyzésben felsorolták a szerzetes tevékenységeit:

  • Nagy elkötelezettséggel és hűséggel tanította imádkozni a szerzetesek mellett a váci Piarista Gimnázium diákjait is.
  • A középiskolások számára lelkigyakorlatos rendszert hozott létre, amelyet világi munkatársak képzésével és bevonásával valósított meg.
  • Lelkivezetőként nemcsak piarista szerzeteseknek, hanem más rendek tagjainak, egyházmegyés papoknak és világi tanároknak is segít az Istenhez közelebb jutni.
  • Az idei évtől rendünk sátoraljaújhelyi küldetésében vesz részt.

Lobmayer Imre atya így vallott életéről és hivatásáról:

1976-80-ig tanultam a budapesti Piarista Gimnáziumban, ahol nagyon jól éreztem magam. Különösen az tetszett, hogy sok, iskolán kívüli programot is szerveztek piarista szerzetes-tanáraim. Elsősorban túrákat gyalog, kerékpárral, kenuval – nyáron és hétvégeken egyaránt. Két évig Havas József tanár úr volt az osztályfőnököm, két évig Jelenits István tanár úr. Tőlük kaptam legtöbbet a négy év alatt, hit és tudományok terén egyaránt. Már általános iskolában is gondoltam arra, hogy pap legyek. A gimnázium végén már a piarista hivatás vonzását éreztem. Azt láttam benne, hogy szerzetesként különlegesen bensőséges kapcsolatban élhetek Istennel, tanárként és papként pedig nevelhetem az ifjúságot hitre, tudományra, gyakorlati keresztény életre.


Hirdetés

2015-ben ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját, ezüstmisés szentképén rendalapítónk, Kalazanci Szent Józseftől származó idéz áll:

Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, és ezt el nem hagynám semmiért a világon.

A Benemerenti-érdemérmet először VII. Piusz (1800-1823) pápa adományozta. A sárga-fehér szalagra felfüggesztett görögkereszt-alakú kitüntetés Krisztust ábrázolja – írják a bejegyzésben.

'Fel a tetejéhez' gomb