Kirill pátriárka: A bűnbánattal hazatérőknek meg kell bocsátani

Megbocsátásra hívott fel az ortodox karácsony alkalmából az orosz pátriárka azok iránt, akik bűnbánattal térnek vissza Oroszországba, miután az ukrajnai háború miatt elutaztak onnan.

Ha az emberek, akik elhagyták Oroszországot, és még valamilyen módon szót is emeltek ellene, azzal a belátással tértek vissza, hogy valójában hibát követtek el, a haza nem utasíthatja el őket – jelentette ki Kirill pátriárka, Andrej Kondrasovnak, a TASZSZ vezérigazgatójának adott interjújában.

Az orosz ortodox egyházfő a megtévedt fiú példázatára hivatkozott. Mint mondta, az országot elhagyók között vannak egészen kiváló emberek is, olyanok, akik tévedtek, vagy megriadtak, vagy valóban arra törekedtek, hogy valami kényelmesebbet találjanak maguknak az életben.

És ha bűnbánattal térnek vissza szülőföldjükre, az atya dolga az, hogy befogadja őket


Hirdetés

– mondta a pátriárka. Vlagyimir Putyin orosz államfő az ortodox szentestét az ukrajnai különleges hadműveletben elesett katonák hozzátartozóival töltötte a Novo Ogarjovo-i elnöki rezidencián, amelynek templomában velük együtt vett részt az ünnepi liturgián. Putyin hangsúlyozta, hogy a fegyveres erők tagjai még ünnep idején az ország érdekeit védik, és az állam támogatását ígérte az életüket vesztett katonák családtagjainak.

Az ország lakosságához intézett karácsonyi üdvözletében Putyin méltatta orosz ortodox egyház és más felekezetek hozzájárulását a nemzeti egység és kulturális örökség megőrzéséhez, valamint a család intézményének megerősítéséhez.

(MTI)

A címlapképen Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a miséjére készül a moszkvai Vízkereszt-kolostor templomában az ortodox vízkereszt ünnepén, 2023. január 19-én.
MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

'Fel a tetejéhez' gomb