Bakondi György: Európának határozott lépéseket kell tennie, mert a 24. órán túl vagyunk

Európának határozott lépéseket kellene tennie a még súlyosabb, migrációs hátterű események megelőzésére – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Bakondi György emlékeztetett arra, hogy:

a közelmúltban Európa nagyvárosaiban migránsok részvételével olyan események zajlottak – a többi között a Hamász melletti tüntetések –, amelyek azt jelzik, hogy az illegális bevándorlók egyre nyíltabban és egyre erőszakosabban kerülnek konfrontációba az államhatalommal.

A bevándorlók ezzel is kifejezik hozzáállásukat a befogadó ország jogrendjéhez, államhatalmi szervezeteihez és lakosságához – tette hozzá Bakondi György.


Hirdetés

„Szó sincs a részükről integrációról és felzárkózásról” – emelte ki, megjegyezve, hogy egyre több a bűncselekményekkel és a terrorizmussal összefüggő esemény.

A főtanácsadó a júniusi európai parlamenti választásokra utalva közölte: abban bíznak, hogy az említett, súlyos következményekkel járó események talán majd az idén „fordulathoz vezetnek az európai szintű döntéshozatalban”.

Bakondi György azt mondta, a nemzetállamok szintjén „egyre inkább érik a magyar álláspont elfogadása”, amely szerint az érkezőket az Európai Unió határain kívül kell megszűrni, csak azokat szabad beengedni, akiknek a jogi előírások alapján a hatóságok menekültstátuszt biztosítanak.

Ugyanakkor – tette hozzá – a széles plénum előtt a tagállamok a többségi álláspontra helyezkednek. Abban reménykednek, hogy megtalálják majd azokat a kiskapukat, amelyekkel meg tudják majd akadályozni az újabb bevándorlótömegek érkezését – utalt a közelmúltban elfogadott uniós migrációs paktumra.

Arra is kitért, hogy egyre több azon tagállamok száma, amelyek a schengeni övezethez tartoznak és visszaállították a határellenőrzést. Ezek az államok úgy ítélik meg, hogy az érkező migránsok száma és a társadalomi veszélyességük miatt határozott lépéseket kell tenni a bejutás megakadályozására.

Kiemelte, hogy 80 százalék fölött van azoknak az illegális bevándorlóknak az aránya, akiket ugyan kiutasítottak valamelyik uniós országból, de az intézkedést nem hajtották végre.

Bakondi György ismertette:

a fokozott rendőri jelenlét miatt jelentősen csökkent az illegális határátlépési kísérletek száma a szerb-magyar határon. A román-magyar határon is eredményes a közös határellenőrzés, nemrégiben egy 140 fős, kamionban utazó bevándorlócsoportot sikerült elfogni.

A miniszterelnök főtanácsadója az M1 aktuális csatorna műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2024-ben további jelentős migrációs hullámra kell számítani a többi között a Száhel-övezet válsága és a Hamász izraeli támadásai miatt.

(MTI)

Címlapkép: Budapest, Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb