Villámcsapás erejével! Könyvet írtak a csinódi kápolna megálmodói

Kézdivásárhely és Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön is bemutatták Sepsiszéki Nagy Balázs és felesége, Nagy Erika Újjászületés villámcsapás által című, a Szent Gellért Kiadó és Nyomda által adventben megjelentetett könyvet.

A sepsiszentgyörgyi Háló közösség által szervezett könyvbemutatót telt házas érdeklődés kísérte, hiszen Sepsiszéki Nagy Balázs háromgyermekes édesapát, néprajzkutatót, írót, a Vándorbölcső Program elindítóját, a méhészt és a gazdálkodót nagyon sokan ismerik szülővárosában. Élettörténete nem mindennapi, egy villámcsapás által okozott emlékezetkihagyásból épült fel a Szűzanya közbenjárására egy érte indított imalánc által – tudósított a Háromszék című lap.

A könyvbemutató helyszínéül a Krisztus Király-altemplomot választották.

„Ez volt az én lelkem vágya, hogy ne a könyvtárban, az iskolaépületben, és ne az unitárius templomban – ahová jártunk a családommal együtt, amíg itt laktunk Sepsiszentgyörgyön –, hanem itt, ebben a templomban legyen a könyvbemutató.


Hirdetés

Ugyanis amikor egy villámcsapásos balesetet követően elkezdődött az ébredési folyamat, az eszmélés, akkor innen jöttek a hírek, hogy szentmisét ajánlottak értem. Hogy van egy olyan imaközösség, amely imaláncot szervezett a gyógyulásomért, és ezek abban az élethelyzetben nekem és a családomnak is nagyon nagy erőt adtak.

Lényegében a balesetet követően elvesztett memóriám visszatérése az értem elmondott imák eredményeképpen következett be. Ennek köszönhetően kaptam kegyelmet” – vallotta meghatottan Sepsiszéki Nagy Balázs.

A könyv előtörténetéről szólva elmondta: miután a balesetből annyira helyrejött, hogy tudott gondolkodni, felfogta, hogy már írt könyveket, újra megtanulta vezetni az autót, és kezdett teljes értékű életet élni, feleségével elhatározták, hogy meg kell írni ezt a megrázó néhány hónapot, amit megélt az egész család: a férj kidől, a feleség ott van a hegyen két kisgyerekkel, állatokkal, kaszálási idény közepén egy tanyavilágban, ahol nem volt út, és csak 2001-től van villanyáram.

Két külön számítógépen dolgoztak, egymástól függetlenül. Amikor mindketten leírták azt, amit úgy éreztek, hogy ki kell írniuk magukból, elolvasták egymáséit. Mindkét írás 17 oldalasra sikerült. Az egyforma terjedelem adta az ötletet, hogy legyen ebből egy olyan kis füzet, amelynek egyik felén a férj, másik felén pedig a feleség ír. Férj és feleség közös írása véget ér középen, s ott látható a rönkből épült csinódi Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolna fényképe.

A csinódi Gyümölcsoltó Boldogasszony kápolna. Forrás: www.uzvolgye.hu

Böjte Csaba ferences szerzetes írt ajánlót a könyvhöz:

„Isten nem játszik velünk, Ő kemény kézzel vezet, határozottan szól, hol egy békés napsütötte délután, hol az ég a földdel egybe érő nagy időben, villámcsapásban. Egy biztos, Teremtőnk nem ültet olyan vágyat az ember szívébe, amit nem lehet valóra váltani! Ő bár hagy megszusszanni, de mindig új és új, még szebb feladatokat állít elénk!

Balázsék, akárcsak mi mindannyian, úton vannak. Átvitt értelemben is hatalmas távolságokat bebarangoltak, de a cél még messze van. Ők is, de én is kíváncsian várom, hogy a szapora léptüktől fogyó út után a következő fordulónál mi tárul elénk.

E kis könyv a két ember által megélt nagy kaland páros himnusza, amelyben az a szép, hogy szinte még meg sem jelent, de már tovább is van írva, mert aki Isten útjára lép, az a csodák útján jár, ahol a forgatókönyvet a legnagyobb rendező, Teremtőnk írja.”

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai gyermekotthon alapítója. Archív. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

További három fejezetet tartalmaz még a könyv. Amint azt a Sepsiszéki Nagy Balázs elmondta, az egyik fejezet az Úz-völgyi magyarok megtelepedéséről és szorgos-dolgos mindennapjairól szól.

A másik egy álombeli üzenet megvalósításáról, amikor álmukban feleségével mindketten kápolnaépítésre kaptak felhívást az égiektől, amelyet a legfontosabb megvalósulandó feladatuknak tekintettek. Ez adott nekik óriási erőt.

Magyar összefogás eredményeként a csinódi kertjükbe sikerült felépíteni 2015-ben az ökumenikus csutakkápolnát Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére, amely azóta zarándokhely lett, és sokan keresik fel az anyaországból is. Naponta imaszolgálatot tartanak benne, mert folyamatosan jönnek az imakérések, és az áldott állapotban ábrázolt Szűzanya sok imameghallgatást eszközölt ki gyermekáldásra és nehéz betegségekből való gyógyulásra.

A harmadik fejezetben a Székelyföldi Vándorbölcső Programról írnak meg izgalmas részleteket, amelyet Sepsiszéki Nagy Balázs indított el a magyarság gyarapodása érdekében a harmadik vagy többedik gyermeküket váró családokért.

Címlapkép: Sepsiszéki Nagy Balázs a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón. Fotó: Albert Levente

'Fel a tetejéhez' gomb