Molnár Miklós atya: Változás, de hogyan!?

Mindenki maga döntse el, van-e értelme annak, hogy megfogad dolgokat az újévre! Érdemes visszatekinteni, hogy vajon mennyire hatott ez korábban, és ha nekem bevált, akkor csak hajrá! Ha nem, érdemes lehet megfontolni pár alternatívát! Mit tehetek, ha változtatni szeretnék?

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy életünk egyik legnagyobb és legérettebb döntése, ha nem a környezetünktől kérjük számon a változást, hanem mi határozzuk el, hogy megváltozunk! Érdemes tehát komolyan vennem ezt a szándékomat és olyan lépéseket eltervezni, aminek van is értelme!

Az első, amit szeretnék a változással kapcsolatban letisztázni, hogy amennyiben már többször megpróbáltam, de valamiért sosem vezetett eredményre, érdemes lehet átgondolnom, mielőtt újra neki futnék, hogy mi hibázott az előző kísérleteimben! Talán nem is olyan nagy dolog, mint elsőre gondoltam. Néha apróságokon múlik a kérdés. Például, ha szerettem volna lefogyni, de hiába kísérleteztem, nem jött össze a diéta, akkor míg a terv jó, lehet, hogy részleteket rontottam el. Ilyenek lehetnek, hogy nem foglalkoztam azzal, ami a zabálások mögött van: esetleges szeretethiánnyal, energiahiánnyal, kizsákmányoló életformámmal stb. Vagy, esetleg fejjel mentem a falnak és rögtön redukáltam az étrendemet egy-két összetevőre, de ezeket hamar meguntam és így mindig félrekajáltam. A cél jó, még akár az eszköz is, ami a diétát illeti, de éppen nem figyeltem egy fontos dologra: hogy mire van szükségem a diéta közben is, hogy élni tudjak és ne bukjam el a kísértéseket.

Persze, ez a szemléletmód nem csak a diétánál fontos, hanem minden más változásnál is! Lehet, hogy szerettem volna többet imádkozni, de valahogy sohasem találtam meg azt az ima formát, ami engem tölt is. Kiskoromban megtanultam a verses imákat, de most hiába morzsolom azokat, semmit nem adnak? Lehet, hogy figyelembe kell vennem, hogy komolyabb vagyok már és szükségem lenne inkább valami tartalmasabbra, mint egy gyermekek számára írt versike. Érdemes utána járni más irányoknak is, amelyek talán most lelkesebbé tehetnek, vagy tartalmasabbak számomra – pl. az elmélkedés, a kontempláció, vagy az examen!

A változásra való vágyam, persze célt is téveszthet. Lehet, hogy békét szeretnék a világban, de valójában elsősorban a saját belső békémet keresem. Háborúk, konfliktusok kis túlzással mindig is voltak a történelemben, talán nem az a reális cél, hogy most mindegyik véget érjen az imáim, vagy fáradozásaim következtében. Lehet, hogy valójában az igazi célom, hogy rátaláljak a belső békémre, minden külső ellenségeskedés közepette is. A közeli kapcsolataimmal hasonlót élhetek meg, amikor eleinte az a vágyam, hogy mindenki legyen már normálisabb körülöttem, de lehet, hogy valójában először nekem kellene változnom.

Ide kapcsolnám, hogy a történelem általában ismétli önmagát. Ami azért lehetséges, – amiért az ismétlési kényszer elő szokott állni az életünkben – mert még mindig nem értettük meg az okát azoknak a folyamatoknak, amelyeket szeretnénk elkerülni. Egy pár éve olvastam egy érdekes interjút az egyik utolsó náci tiszttel. Érdekelt, hogy ő, aki még mindig lelkesedett Hitlerért, vajon miként lehet ennyire meggyőződve a mai napig arról, hogy valami jó volt az ő törekvéseikben! Amíg egyszerűen letudom a kérdést azzal, hogy ő maga volt a gonosz, addig vajmi kevés esélyem van, hogy megértsem, mi segítene elkerülni ezt a borzalmat a jövőben! A minap ünnepeltük az Aprószenteket, vagyis azokat a betlehemi kisfiúkat, akiket Heródes lemészároltatott, a Jézustól való félelmében. Vajon megértettük mi okozza ezt az elvakult, kegyetlen indulatot, ami ilyen aljasságra és irgalmatlanságra képes? Hiszen, miközben elítéljük őt, mind a mai napig vannak millió számra a világon, akik az abortuszért kampányolnak! Dehogy értettük meg! Az, hogy elítéljük nem elegendő ahhoz, hogy ne forduljon többé elő! Kevés, hogy rásütünk valami negatív bélyeget, hiszen még csak azt sem vesszük majd észre, amikor a saját életünkben teszünk hasonló dolgokat!

Leginkább bántalmazott gyermekek szoktak azzal az elhatározással élni, hogy ők mások lesznek, mint a szüleik. Ezt sokan meg is tudják valósítani, de aztán sokan mégis maguk is bántalmazók lesznek. Számos esetben láttam már a saját szememmel is, hogy ennek az oka nem az, hogy ne ismerték volna fel, hogy valami rossz van abban, amilyen mintát láttak, hanem az, hogy nem tanultak meg egy alapvető dolgot. Azt, hogy a legtöbb gonoszságnak látszó cselekedet hátterében – bármennyire fájdalmas is ez a felismerés – igazában valami hiány áll. Pl. a szülő nem tanulta meg kontrollálni az érzelmeit, amiért az instabilitást kerülendő agresszióval igyekszik kezelni a helyzeteket. Csakhogy ez esetben a gyermekét sem tudja erre megtanítani, így maga a gyermek is nehézségekbe fog ütközni, amikor kontrollvesztésbe kerül. Lehet, hogy ezért végülis maga is a „legolcsóbb” reakciót adja majd erre a feszült állapotra: agresszívvá lesz. Tudom, hogy ez a kérdés jóval bonyolultabb, de ez a szál attól még releváns és megfontolandó! Ahhoz, hogy magam ne válljak olyanná, amit elítélek, nem elég arról döntenem, hogy milyennek látom azt a bizonyos cselekedetet, hanem érdemes megfontolni azt is, hogy mi vezetett odáig, hogy a másik ilyen legyen és mit kell megtanulnom, miben kell fejlődnöm ahhoz, hogy én már ne váljak olyanná, amit megvetek.

A Szent Család vasárnapja van, ami okot ad arra, hogy megfontoljuk még valamit a változásról. Vannak bizonyos keretek, amiket érdemes tiszteletben tartani, amikor változásra adom a fejemet. Ugyanis, nem minden változás azonos értékű. Ha a családomat ott hagyom, mert szeretném, hogy végre ne legyen feszültség az életemben, így az unalmas házasságomat, megszokott szülői szerepemet félretéve valami új partnert keresnék, az valószínűleg a pusztulásomra lesz. Érdemes a keretrendszereket időnként átgondolni, de az igazán értékeseket meg is tarthatom… Ahogy régen mondták: „Tartsd meg a rendet és a rend megtart téged!” – Ha Isten teremtett rendjét tiszteletben tartom, az a keret engem is megerősít majd a jóra. Eszközt és erőt ad majd a megfelelő irányok és célok meghatározásában. Segíteni fog, hogy felismerjem és elvessem a rosszat és a jót tudjam választani.

Kegyelmekben gazdag, önfeledt új évet kívánok mindenkinek! Váltsuk valóra most és ne halogassuk, amit helyesnek és jónak ismertünk fel!

Molnár Miklós atya