Csoda kéne! Székelyföld és az erdélyi magyarság autonómiájáról tárgyalnak ma a román honatyák

Sürgősségi eljárással csütörtökön tárgyalja a román képviselőház a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket. Szerdán a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) több politikusa is ezek elutasítását szorgalmazta – adta közre a Magyar Távirati Iroda (MTI). Több román politikus is toxikusnak minősítette a magyarok kezdeményezését.

A képviselőház honlapján szerdán közzétett napirend szerint az ülést csütörtök kora délután tartják.

A napirenden mindhárom autonómiatervezet szerepel, amelyet december 20-án nyújtott be egyéni képviselői törvényjavaslatként a román képviselőházban Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke. Ezeket a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvivő elnöke, Kulcsár-Terza József is támogatta, aki Zakariáshoz hasonlóan a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján szerzett képviselői mandátumot.

Az egyik dokumentum a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete, a második a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma. Ezeket a jogszabálytervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki. A harmadik beterjesztett kezdeményezés Székelyföld autonómiastatútuma, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki, és immár negyedik alkalommal kerül a román törvényhozás elé.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök egy hete közösségi oldalán az autonómiatervezetek gyors elutasítását kérte a házelnöktől, így már a két ünnep között naprendre tűzték őket. A kormányfő bejegyzésében „toxikus kezdeményezésnek” minősítette a törvényjavaslatokat.


Hirdetés

Hasonlóan fogalmazott szerdán közösségi oldalán Ciprian Serban, a PSD alsóházi frakcióvezetője is, „mérgezőnek és megosztónak” nevezve a tervezeteket. Hangsúlyozta: párttársaival szilárd meggyőződésük, hogy a Székelyföld autonómiájára vagy etnikai kritériumokon alapuló kulturális autonómiára irányuló törvényjavaslatoknak „nincs helyük egy demokratikus államban”.

Marius Budai PSD-s parlamenti képviselő Facebook-bejegyzésében szintén az etnikai kritériumokon alapuló szegregáció ellen foglalt állást, kifejtve, hogy valamilyen módon mindegyik tervezet ezt szorgalmazza.

Alfred Simonis, a képviselőház ügyvivő elnöke kifogásolta, hogy a többi román párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői a házbizottság szerdai ülésén nem támogatták, hogy a törvénytervezeteket sürgősségi eljárással tárgyalják. A PSD politikusa reményét fejezte ki, hogy egyik frakció sem fogja kampánycélra használni a csütörtöki ülést, és nem fog botrányt csapni.

A Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, SZNT által kidolgozott autonómiastatútum negyedik alkalommal kerül a román törvényhozás elé, miután 2004-ben, 2018-ban és 2020-ban is a román többség elvetette.

A legutóbbi előterjesztés alkalmával belpolitikai botrányt váltott ki Romániában, hogy a székelyföldi autonómiastatútum a kétkamarás román parlament képviselőházából „hallgatólagosan elfogadott” tervezetként jutott tovább az érdemi döntés meghozatalában illetékes szenátus elé: ez a megvitatására megszabott határidő lejárta miatt következett be.

A sepsiszentgyörgyi Háromszék című független napilap szerdán megjelent véleménycikkében a szerző, Farcádi Botond így ír az autonómiatervezet benyújtása kapcsán:

„A tervezetek benyújtása a normalitás jele. Románia parlamentje a társadalmi párbeszéd legmagasabb szintű fóruma, s minthogy

egyik jogszabály-tervezet sem ír elő semmi olyant, amire Európa más országaiban ne találnánk példát, mivel az autonómia nem jelent elszakadást, a világ legtermészetesebb dolga lenne, ha erről észérvek mentén, higgadtan tudnának vitatkozni a honatyák.

Ne legyenek azonban illúzióink: nem ez fog történni. Marcel Ciolacu kormányfő nyomban toxikusnak minősítette a kezdeményezéseket, és utasította az illetékeseket, hogy mielőbb utasítsák el a tervezeteket. Borítékolhatóan nem lesz tehát érdemi, értelmes párbeszéd az autonómiáról, ellenkezőleg: beindul majd a nagyromán nemzetféltés, felerősödik a magyarellenes hőzöngés. […] Ne legyenek illúzióink: hiába várunk arra, hogy ezek a vad erők megszelídüljenek.”

A szerző szerint a mostani kezdeményezés az autonómia ügyének napirenden tartásában lehet eredményes.

Címlapkép: Székely zászló a Székelyföld autonómiájának napján tartott őrtűzgyújtáson a Sepsiszentgyörgy melletti Pacé-dombon 2023. október 30-án. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2015-ben nyilvánította a Székelyföld autonómiájának napjává október utolsó vasárnapját, ezen a napon Kárpát-medence szerte őrtüzeket gyújtanak. Fotó: MTI/Kátai Edit

'Fel a tetejéhez' gomb