Jézus mindig apukának hívta a Jóistent

Létezik egy mélységeiben nem behatóan kutatott, de ettől még forradalmi része Jézus és Isten kapcsolatának: amikor Jézus megszólította Istent, mindig apukának nevezte.

Jézus Jahve irányába intézett szavai annyira megdöbbentően újszerűek voltak, hogy több szentírási helyen az ógörög szöveg eredetiben hagyta, az arámi verziót változatlanul beemelve (vö. Mk 14,36; Gal 4,6; Róm 8,15). Ez az abba kifejezés, ami a zsidó családokban a legszemélyesebb, legbecézőbb szava volt a gyerekeknek édesapjuk felé. Jézus az evangéliumokban minden egyes alkalommal az imádságaiban apjának nevezi Istent – csak egy kivétel van, mikor Márknál és Máténál a kereszten Jézus felkiált, de akkor a 22. zsoltárt idézi.

Ez talán a legmeghökkentőbb része a történeti Jézus működésének. Izrael népe kollektíven hitte, ők Isten fiai, de egyetlen próféta sincs a zsidóság történetében, aki Istent következetesen és mindig abbának hívta, azaz apukámnak.

Olyan imádságot használtak, ahol mennyei atyaként szólították meg Istent, de ez sem volt igazán elterjedt. Leginkább királyként, a mindenség uraként, esetleg uram, Istenem felszólítással hivatkoztak rá. A közelében sem voltak ilyen személyeskedésnek.

Jézus következetesen kitart a szó mellett, még akkor is, amikor látszólag mindenkitől és mindentől elhagyatva élete legnehezebb belső csatáját vívja és véreset verejtékezik – amiről mára tudjuk a modern tudományoknak köszönhetően, hogy különleges stresszhelyzetben előfordulhat tünetként.

Abba, neked minden lehetséges: vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te. (Mk 14,36)

Feltámadását követően Krisztus már mindenkire kiterjeszti egyedülálló, gyermek viszonyát. A Szent Szellemben mi is Jézussal együtt abbának hívhatjuk Istent. (Gal 4,6; Róm 8,15)
Ebben a tárgykörben számomra sokat jelent az egyébként hívő izraelita Martin Buber véleménye.

Vagyis egy olyan emberé, aki nem fogadja el a feltámadást, mégis így gondolkozik Jézusról.

A Jézushoz való testvériesen nyitott kapcsolatom egyre erősebb és egyre világosabb lett. Ma erősebben és világosabban látom őt, mint valaha. Ma jobban, mint valaha, meg vagyok győződve arról, hogy Izrael hitének történetében nagy hely illeti meg őt, és ezt a helyet nem lehet a szokásos kategóriákkal megfogalmazni

Ez Karácsony és a Szenteste igazi csodája. Az önmagát értünk megalázó Isten belépése a történelembe, a befogadhatatlan befogadása, a megérthetetlen megértése, a teljes, transzcendens valóság kereteinkbe történő beszuszakolása.

Az Istenember valódi, a bűnön kívül mindenben teljes emberséget vett magára. Legyünk ma annyira lenyűgözve ettől, mint a pásztorok és a napkeleti bölcsek.

Áldott, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

A címlapkép forrása: Freepik