Ferenc pápa személyesen vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban

A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, és adja áldását Róma városára és a világra – ismertette a pápa ünnepi programját a Vatikán.

Szenteste csaknem ötezren lesznek a Szent Péter-bazilikában

A hagyomány szerint az egyházfő imája indítja a szertartást: bíborosok, püspökök és más papok a kivilágítatlan bazilikában a bejárattól a főoltárig haladnak, ahol felcsendül a Kalenda, a karácsonyt hírül adó ének. Ezzel egy időben felkapcsolják a bazilika fényeit, és megszólalnak a templom harangjai.

Felhajtják az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus-szobrot eltakaró leplet. A földrészeket képviselő, népviseletbe öltözött gyerekek virágot helyeznek a szoborhoz.

A 87 éves Ferenc pápa előreláthatóan a vigília nagy részét ülve kíséri majd

A szertartás végén a gyermekek a bazilikában felállított betlehemben, a jászolban helyezik el a Gyermek Jézus szobrát. Ezzel egy időben a Szent Péter téri betlehemben is elhelyezik a kis Jézus szobrát.


Hirdetés

December 25-én délben Ferenc pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, melynek hagyományos témája a béke

Az egyházfő felsorolja a konfliktusok dúlta földrajzi térségeket, és szokás szerint érinti a legaktuálisabb nemzetközi problémákat. Az utóbbi napokban minden beszédében azonnali békét sürgetett a konfliktusok sújtotta térségekben, Ukrajnában éppúgy, mint Izraelben és a palesztin területeken, valamint Szíriában is.

Az olasz nyelvű beszéd után latinul ünnepi Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. A pápa szavait több tízezren hallgatják majd a Szent Péter téren, és több millióan a televízión, rádión és interneten keresztül.

Az első keresztény vértanú, Szent István december 26-i ünnepén Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mond rövid beszédet délben.

Ferenc pápa az ünnepekre a Szentföldre küldte egyik legközelebbi munkatársát, Konrad Krajewski bíborost, a vatikáni alamizsnahivatal vezetőjét.

Krajewski bíboros a vatikáni médiának küldött beszámolójában elmondta, hogy első állomása Betlehem volt, ahol a pápa nevében ellátogatott három árvaházba, melyet katolikus nővérek működtetnek. A Gáza városában szolgáló plébános találkozott palesztin fiatalokkal, akik a helyi templomban találtak menedékre. Szenteste Jeruzsálemben mutat be misét.

Karácsony alkalmával a Vatikáni Rádió összeállítást készített a pápák ünnepi üzeneteivel: XII. Piustól Ferenc pápáig hat egyházfő beszéde hallgatható meg eredeti változatában.

(MTI)

Címlapkép: Ferenc pápa a kisded Jézus szobra elõtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában pontifikált karácsony szentestei miséjén 2021. december 24-én. Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino

'Fel a tetejéhez' gomb