Szembeköpik a balliberálisok a demokráciát

Spanyolország, Szlovákia, Lengyelország, Hollandia – egyre szaporodnak azok a példák, amikor a balliberális elit és Brüsszel megpróbálták megakadályozni, hogy a választások győztese kormányt alakíthasson. Vegyük sorra a példákat!

Spanyolországban a baloldali kormány bukása miatt kellett előrehozott választásokat kiírni, amely előtt sokáig úgy tűnt, hogy egyértelmű a kormányváltás, az emberek ugyanis nem kérnek többé abból, hogy a baloldal irányítsa országukat. A választásokon így nem meglepő módon a jobboldali Néppárt nyert, konzervatív lehetséges szövetségese, a VOX ugyanakkor nem szerzett annyi szavazatot, hogy közösen kormányt alakíthattak volna.

Ki tudja milyen nyomásra a parlamentbe bejutott kisebb pártok többsége ugyanakkor mégsem a legtöbb voksot kapott jobboldali erővel, hanem a bukott szocialista vezetővel, Pedro Sanchezzel kezdett alkudozni.

Így jöhetett létre a választók akaratát teljesen nélkülöző szövetség, amely ráadásul azért is sokba került a spanyoloknak, mert a katalánok támogatásáért cserébe Sanchez amnesztiát ígért a katalán függetlenségi mozgalom vezéralakjainak, nem kis felháborodást kiváltva ezzel országszerte.

Nem Spanyolország az egyetlen hely, ahol nem érvényesült a választáson kinyilvánított népakarat. Ez történt Lengyelországban is, ahol hiába nyert meggyőző fölénnyel a PiS, az emberek véleményét teljesen figyelmen kívül hagyva senki nem volt hajlandó a párttal a kormányalakításról tárgyalni. Ehelyett az országot hamarosan egy 3 pártszövetségből álló, valójában 9 párti (!), ideológiailag teljesen sokszínű koalíció irányítja majd.

A leendő kormánypártok itt már a látszatra sem figyeltek, hiszen lehetőséget sem adtak a megegyezésre azzal a politikai erővel, amelyre a legtöbben szavaztak.

Hasonló volt a cél Szlovákiában is, ahol a brüsszeli balliberális erők azt próbálták megakadályozni, hogy Robert Fico alakítson kormányt. Itt azonban Fico talált olyan pártokat, amelyek tiszteletben tartották a szavazók döntését és hajlandóak voltak megegyezni a Smer vezetőjével a közös kormányzásról.

És itt az újabb példa, Hollandia, ahol hiába nyerte meg toronymagasan a voksolást a konzervatív, migrációellenes és euroszkeptikus Geert Wilders, a pártok többsége már most kijelentette, hogy nem akar szövetségre lépni vele. Az majd a következő hónapokban dől el, hogy Wilders ennek ellenére tud-e kormányt alakítani, de az már biztos, hogy a balliberális média elkezdte támadni az embereit.

A helyzet az, hogy a balliberális elit nem tudja elviselni azt, ha nem az ő kegyeltjei nyerik a választást. Szerintük ugyanis a másik oldal csakis populista lehet, olyan politikusok, akik azt mondják, amit az emberek hallani szeretnének. Ugyanakkor

éppen erről szól a demokrácia. Az emberek meggyőzéséről. A társadalom pedig dönt, hogy kit gondol hitelesebbnek, kinek a programjával tud azonosulni. És ma az látszik, hogy a liberálisokat Európa-szerte a pokolba kívánják.

Az a konzervatív reneszánsz, amelyet látunk nem azért van, mert populista politikusok akarnak felemelkedni, hanem azért, mert az emberek őket alkalmasabbnak tartják az adott ország vezetésére, mint a sokszor leszerepelt, valóságtól elrugaszkodott balliberális elitet. Az embereknek elegük van ugyanis abból, hogy a politikusok mindent jobban tudnak, hogy majd ők megmondják, hogyan kell élni; elegük van a társadalom-mérnökösködésből, a genderlobbiból, Ukrajna ész nélküli támogatásából, az illegális migráció pártolásából.

Ők egyszerűen élni akarnak, egyről a kettőre jutni, békében és biztonságban. És ezt ma a konzervatív jobboldal képes biztosítani számukra.

És bízzunk benne, hogy a balliberális oldal is utat enged a népakaratnak, mert ha nem, akkor éppen ők köpik szembe azokat a demokratikus értékeket, amelyekre oly’ sokat hivatkoznak.