A halálcsoportot elkerültük, de nehéz ellenfelekből most sem lesz hiány

Szombat este Hamburgban kisorsolták a jövő évi németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztását, a magyar válogatott ahhoz is közel volt, hogy a nyitómérkőzést játssza.

Sokáig nem kellett izgulnunk, hogy melyik csoportba kerülünk, ugyanis rögtön kihúzták Magyarországot a második kalapból, így eldőlt, hogy ismét a németekkel leszünk egy kvartettben. Az is benne volt a pakliban, hogy már a nyitómérkőzésen pályára lépnek a mieink, de végül csak a harmadik pozícióba kerültünk a csoporton belül.

Az első meccsünket így a negyedik kalapból érkező Svájc ellen játsszuk majd Kölnben, méghozzá az Európa-bajnokság második játéknapján, június 15-én. Nincsenek jó emlékeink a svájciakról, hat évvel ezelőtt egy világbajnoki selejtezősorozatban voltunk velük, és akkor oda-vissza kikaptunk tőlük, idegenben pedig beleszaladtunk egy 5-2-es zakóba.

Magyarország csoportja a kivetítőn a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportsorsolásán a hamburgi Elbphilharmonie épületében 2023. december 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Kölnből Stuttgartba utazik majd a magyar csapat, Németország ellen ugyanis már ott játszunk június 19-én. Az elmúlt években többször is összekerültünk a németekkel, tavaly a Nemzetek Ligájában egy hazai döntetlen után idegenben sikerült legyőznünk őket, a négy évvel ezelőtti kontinenstornán pedig egy emlékezetes mérkőzést játszottunk velük, amikor egészen a 84. percig még a magyar együttes állt továbbjutásra.


Hirdetés

Az utolsó csoportmeccsünk helyszíne szintén Stuttgart lesz június 23-án, az ellenfél pedig a harmadik kalapból érkező Skócia, aki idén nagyszerű teljesítményt nyújtott, a spanyolok mögött magabiztosan szerezték meg a második helyet. A skótokkal még nem találkoztunk tétmeccsen, legutóbb 2018-ban egy barátságos mérkőzés keretein belül találkozott a két csapat, akkor Matt Phillips góljával 1-0-ra diadalmaskodott Skócia.

A négy évvel ezelőtti csoporthoz képest tehát könnyebb négyesbe került a magyar válogatott, de a könnyebbet érdemes idézőjelbe tenni, mert egyáltalán nem beszélhetünk könnyű ellenfelekről.

Hiába vannak most rossz formában a németek, házigazdaként biztosan összeszedik magukat, a skótok is képesek bárkit megverni, hiszen idén Spanyolországot is legyőzték, ahogyan a svájciak is mindig kiegyensúlyozottan játszanak a nagyobb tornákon.

A címlapképen Wesley Sneijder visszavonult holland labdarúgó mutatja Magyarország nevét a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportsorsolásán a hamburgi Elbphilharmonie épületében 2023. december 2-án.
MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb