Átadták az első Hazaváró pontot az újbudai kormányablakban

Forradalmi innovációnak nevezte a Hazaváró program kapcsán megvalósuló fejlesztéseket Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Budapesten, a XI. kerületi, Bocskai úti kormányablakban megnyíló Hazaváró pont átadásán.

A politikus azt mondta, a külföldről tartósan hazatelepülni szándékozókat segítő honlap a magyar közigazgatás legjobb honlapja, a kormányablakokban megvalósuló úgynevezett egyablakos ügyintézési lehetőség – magyarul és angolul – pedig példaértékű.

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: a Hazaváró programmal a különböző élethelyzeteknek megfelelő, komplex szolgáltatáscsomagot dolgozott ki a kormány.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja a közigazgatásban jelentős mérföldkőnek nevezve a Hazaváró pontok megnyitását úgy fogalmazott: a honlap a felhasználó oldaláról közelíti meg az elintézendő ügyeket, az egyablakos ügyintézés pedig egyfajta VIP-szolgáltatásként értelmezhető.


Hirdetés

A 2010 előtti baloldali kormányok idején, amikor Gyurcsány Ferenc azt hangoztatta, hogy „el lehet innen menni”, alig ezren költöztek haza. Ez a szám 2022-ben több mint 24 ezer, ezért van szükség a Hazaváró pontokra

– fogalmazott Facebook-oldalán a főispán.

A címlapkép forrása: Semjén Zsolt/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb