Bakondi György: súlyos támadások veszélyeztetik a magyar szuverenitást

Súlyos támadások veszélyeztetik a magyar szuverenitást és ezáltal a magyar emberek biztonságát hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A szuverenitás és a biztonság összefüggéséről szólva elmondta, hogy a magyar kormány még 2015-ben úgy döntött: a belső biztonság érdekében megakadályozza, hogy ismeretlen személyazonosságú emberek, a szervezett bűnözés segítségével, jogellenesen behatoljanak magyar területre.

Ennek eredménye, hogy Magyarországon nincs terrortámadás

–  emelte ki. Ugyanakkor, tette hozzá, a döntése miatt szüntelenül politikai támadások érik a magyar kormányt.


Hirdetés

Szólt arról is, hogy az Európai Unióban nagyon intenzíven halad az új bevándorlási és migrációs paktum kidolgozása. Úgy fogalmazott: ránk akarja kényszeríteni azt a megoldást, amely láthatóan Nyugat-Európában kudarcot vallott és súlyos következményekhez vezetett.

A magyar kormány ezt továbbra sem támogatja jelentette ki. Hozzátette:

a magyar nemzet önrendelkezési jogát érő támadások a magyar emberek biztonságát fenyegetik.

Ezért a most indult nemzeti konzultáció egyik kérdése arra irányul, hogy a magyar emberek mondjanak véleményt azon uniós elgondolásról, amely Magyarországot migránsgettók létrehozására kényszeríti mondta a főtanácsadó.

Értékelése szerint kiemelt jelentőségű, hogy szuverenitásunkat, amelyet hosszú évtizedes megszállás után végre elérhettünk, azt most megőrizzük a magyar emberek érdekében.

Bakondi György beszámolt a déli határon végrehajtott szerb rendőrségi fellépés eredményéről is. Közölte:

Magyarország, Ausztria és Szerbia együttműködése révén a szerb rendőrség a határ közvetlen térségét megtisztította az itt várakozó, szervezkedő, felfegyverzett bandáktól.

A határszakaszon korábban tarthatatlan állapot alakult ki, amely a magyarok által lakott falvakat élhetetlenné tette és súlyos közbiztonsági hiátust okozott mondta, rámutatva arra: éppen ezért fontosnak tartja a közös fellépés fenntartását, hogy megelőzhetők legyenek az atrocitások, a súlyos közbiztonsági fenyegetések és a fegyveres incidensek.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, hogy az akció a magyar és a szerb együttműködés eredménye, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) nincs jelen az ellenőrzések során.

Az Európai Unió nem mutat semmilyen érdeklődést sem a határőrizet, sem a határon megjelenő szervezett bűnözés iránt közölte, megjegyezve, hogy korábban szír és marokkói csoportok voltak jelen a határ túloldalán, mostanában pedig egyre agresszívabb afgán csapatok jelentek meg.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb