Montenegró is kipipálva, csoportelső a magyar válogatott!

A félidőben még Montenegró vezetett, a fordulás után azonban magasabb fokozatba kapcsolt a magyar válogatott és végül 3-1-re diadalmaskodott a selejtezősorozat utolsó mérkőzésén, aminek köszönhetően végül a csoportelsőséget is bezsebelte.

Ha nehezen is, de sikerült Bulgáriában kiharcolnunk a kijutást, pedig sokáig úgy nézett ki, hogy rendesen megnehezítjük a saját dolgunkat, de a 90+7. percben, az utolsó pillanatban ismét jött a dráma, aminek köszönhetően ezúttal egyenes ágon jutottunk ki a következő kontinensviadalra.

Komoly tétje azonban így is volt az utolsó mérkőzésnek, hiszen a csoportelsőség még nem dőlt el, és nagyon nem volt mindegy, hogy hányadik helyen végez a csoportjában a válogatott, mivel akkor teljesen más kalapba kerültünk volna a sorsolásnál.

Azt szinte biztosra vehettük, hogy Szerbia a papírformának megfelelően nem veszít majd Bulgária ellen, így nekünk is kötelező volt a pontszerzés Montenegró ellen. Mivel mi oda-vissza megvertük a szerbeket, ezért az egy pont bőven elegendő volt a számunkra, ugyanis pontegyenlőség esetén felénk billent volna a mérleg nyelve.


Hirdetés

Montenegró már az odavágón megmutatta a magyaroknak, hogy nem szabad leírni őket, és mivel nekik még matematikailag volt esélyük a második hely megszerzésére, így várható volt, hogy győzelemre éhesen érkeznek majd Budapestre.

Ami még önbizalmat adhatott a vendégeknek, hogy az eddigi négy egymás elleni meccsen egyszer sem sikerült megvernünk őket, ugyanis korábban három barátságos mérkőzésből kettőt elveszítettünk, egyszer pedig 3-3-as döntetlen lett a vége, júniusban tétmeccsen pedig szintén nem bírtak egymással a csapatok.

Amikor a magyar válogatott gólt rúgott Montenegró ellen, akkor minden esetben mi szereztük meg a vezetést, és onnan fordított az ellenfél, most viszont a vendégek kerültek előnybe a 36. percben, Veljkovic vette be fejjel közvetlen közelről Dibusz kapuját.

A bekapott gól után szerencsére összekapták magukat a mieink is, a második játékrészben pedig Szoboszlai vezérletével sikerült átvennünk a kezdeményezést. A Liverpool labdarúgója előbb egy szépségdíjas szóló után a 67. minutumban egyenlített, majd egy perccel később Ádám Martin szemfüles passzát váltotta gólra.

Montenegrónak megvoltak az esélyei, hogy ismét visszajöjjenek a mérkőzésbe, de Dibusz Dénes eszén többet már nem tudtak túljárni, a Fradi hálóőre 4-5 hatalmas bravúrt is bemutatott. A végén a habot a tortára Nagy Ádám tett föl, aki Szoboszlai szabadrúgása utána a kipattanót bevágta a montenegrói kapuba.

A végén tehát sikerült a saját kezünkbe vennünk a sorsunkat, a győzelmünknek köszönhetően pedig nem volt kérdés, hogy mi végzünk a csoport első helyén, a másik mérkőzésen egyébként Szerbia hozzánk hasonlóan 2-2-es döntetlent játszott Bulgária ellen.

Az Európa-bajnokság csoportjait december másodikán sorsolják, remélhetőleg a magyar válogatott kedvezőbb ellenfeleket kap majd, mint a 4 évvel ezelőtti kontinenstornán.

A címlapképen a gólszerző Nagy Ádámnak gratulálnak csapattársai a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország – Montenegró mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. A nemzeti együttes 3-1-ra nyert, így csoportelsőként jutott ki a jövő évi németországi Eb-re.
MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb