Makovecz-emléktáblát avattak a temesvári Új Ezredév Református Központban

Emléktáblaavatással emlékeztek Makovecz Imrére vasárnap Temesváron, az építész által tervezett, 90 százalékban elkészült Új Ezredév Református Központban.

A Vetró András szobrászművész által tervezett domborművet a református templomból és kulturális rendezvényeknek otthont adó terekből álló központ udvarán leplezték le. Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, egykori temesvári lelkész igehirdetésében úgy fogalmazott: a templom hitünk és megmaradásunk jelképe, és méltó emlékjel is megálmodója születésének 88. évfordulóján.

Makovecz Imrét bölcs építőmesternek nevezte, aki organikus művészetével, szakrális építészetével közel hozta az eget a földhöz, az általa tervezett templomok fő rendeltetése, hogy kapcsolatot teremtsenek Isten és ember között. A temesvári magyarság hiszi és reméli, hogy műve nem volt hiábavaló, bizonyosság legyen ez a templom – hangsúlyozta.

Tőkés László emlékeztett Németh Zsolt fideszes politikusnak a templom 2019-es avatásán mondott szavaira, miszerint


Hirdetés

Az istenháza a kommunista rendszer ejtette sebeknek a helyreállítását, gyógyítását is szolgálja, neve sem véletlen Ezeréves örökségünkhöz híven, a kereszténység fundamentumához visszatalálva a régi alapokon építünk az új ezrendévnek új bástyát és erős várat

– fogalmazott a volt püspök. Gazda István, a temesvári gyülekezet lelkésze elmondta: a hatalmas mű, mely önmagában egy csoda, 90 százalékban elkészült. Felidézte, hogy maga Makovecz Imre is „bolondoknak” nevezte őket, amikor megfelelő anyagi háttér nélkül nekivágtak az építkezésnek.

Akik annak idején lesajnáltak bennünket, megszégyenülve látják be: mégiscsak felépült az Új Ezredév Református Központ

– húzta alá. Mint mondta, a tervezőt ábrázoló dombormű-emléktábla magyarságára, kötelezettségeire emlékezteti a gyülekezetet, hogy Makovecz Imréhez hasonlóan „bölcs életet” kell élni.

Mi pedig emléke előtt meghajolva teszünk ígéretet, hogy a munkát befejezzük

– mondta a lelkész. A hátralévő munkálatokról Gazda István az MTI-nek elmondta: ezek 2-3 százalékára megvan az anyagi fedezet, a magyar kormánytól kaptak idén 250 millió forint támogatást, amiből befejezik a konferenciaépületet, melyet jövő nyáron birtokba is vesznek.

Ezután következne még a tornyoknak a készre munkálása, a szárnyak és a harang elhelyezése, a konferenciaterem alagsorában helyet kapó magyar vendéglő, konyha készre munkálása, az udvar, kapuk készre munkálása, rendezése, és egy trafóházat is felépítenek az áramellátás biztosítására. Ezekre a munkálatokra még keresik az anyagi fedezetet, ha sikerülne megtalálni, 2025-ben elkészülne az épület – összegzett Gazda István.

Az Új Ezredév Református Központ felépültét Tőkés László egykori temesvári lelkész kezdeményezte, akinek kommunista hatóságokkal szembeni ellenállása 1989 decemberében Temesváron szolidaritási hullámot, népfelkelést idézett elő, és egy hét alatt a Ceausescu-diktatúra bukásához vezetett.

A három kupolából, két toronyból és két épületszárnyból álló komplexum több uniós pályázat és a magyar állam támogatásával épült fel. Az épületegyüttesben a templom mellett közösségi tereket, kiállítótereket, kamarakoncertek megtartására alkalmas termet alakítottak ki. Az épülő kupolába konferenciatermet, könyvtárat, alagsorába magyar vendéglőt terveztek.

A vasárnapi emléktáblaavatón Makovecz Imre családjának üzenetét is felolvasták, majd a klubteremben Vetró András Forma és alak című kiállítását nyitották meg.

(MTI)

A címlapkép forrása: kronika.ro

'Fel a tetejéhez' gomb