Gyermekorvosok: az energiaitaloknak nincs helye a gyerekek étrendjében

A közbeszédben parázs vita alakult ki az energiaitalokkal kapcsolatban, miután nemrég azok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolta Hollik István és Nacsa Lőrinc, a kormánypárti frakciószövetség két képviselője. Most ezzel kapcsolatban külön állásfoglalást adott ki a Magyar Gyermekorvosok Társasága, amely szerint a gyermekek és serdülők számára kialakított normál étrendben nincsen helye a koffeintartalmú stimulánsoknak.

Az alábbiakban összegezzük, milyen következtetésekre jutott a koffeintartalmú energiaitalokkal kapcsolatosan a Magyar Gyermekorvosok Társasága. 

Dr. Velkey György az MGYT tanácsadó elnöke , Dr. Nagy Anikó a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója és Dr. Gárdos László, az MGYT elnöke által aláírt szakmai állásfoglalás elsősorban arra tér ki, milyen nem kívánt hatása lehetnek az energiaitaloknak 12 év alatti és 12-18 év közötti korosztály esetében, valamint javaslatokat tesznek arra vonatkozóan, hogy milyen lépéseket kell tenni a koffein-tartalmú stimulánsok fogyasztásának visszaszorítása érdekében.

Elgondolkodtató és megdöbbentő, hogy az egyre fokozódó koffein-fogyasztás és a nem tudatos energiaital-használat eredményeképpen ma a gyermekek és serdülők több, mint 75 százaléka érintett (vagyis valamilyen módon fogyaszt koffeint), és kutatások azt is kimutatták, hogy ez a gyakorlatban a 6-11 éves korosztályban napi 25 mg, míg a 12-18 éves korosztályban már napi 50 mg koffeint jelent átlagosan. Míg a fiatalabb korosztályban ez főleg üdítőitalok és tea, kávé formájában, úgy később, serdülőkorban inkább energiaitalok által kerül be a gyerekek szervezetébe.


Hirdetés

Biztonságos koffein-beviteli adag ugyanakkor gyermekek számára nem ismert. Kisseb adagban olyan mellékhatásai lehetnek a szernek, mint hányinger, fejfájás, remegés, heves szívdobogás, nagyobb dózistól azonban már súlyosabb szövődmények is kialakulhatnak. Ilyen a zavartság, idegesség, alvászavar, agresszió, fókuszálási nehézség valamint gyomor-bél rendszeri tünetek jelentkezése.

Károsíthatják-e az energiaitalok a szívet?

Az állásfoglalás külön kiemeli, hogy az energiaital-fogyasztás jól mérhető módon társul más addiktív szerek használatával, mint például az alkohol, a dohányzás és a marihuána, további veszély pedig az együttes szerhasználók esetén az ecstasy és kokain belépése a körbe.

És akkor még nem beszéltünk az olyan negatív hatásokról, mint a fogak romlása, az elhízás és az egyéb egészségtelen ételek fogyasztása, amely szintén gyakoribb azoknál, akik ezeket a stimulánsokat fogyasztják.

Az állásfoglalás az alábbi fontos javaslatokat teszi, amelyek a gyermekorvosok részéről segíthetik a káros következmények kivédését. A Magyar Gyermekorvosok Társasága úgy véli, fontos lépés lehet:

  • a családok és gyermekek edukációja az energiaitalokkal kapcsolatban,
  • tudatosítani, hogy az energiaitalok gyermekkorban nem javasoltak,
  • azt kommunikálni, hogy a szénhidrát tartalmú italok fogyasztása folyadékpótlásra nem javasoltak a megnövekedett kalóriabevitel következtében fokozódó obesitás(elhízás) rizikója miatt,
  • edukálni a családokat, hogy a sportitalok is sportolóknak szánt, speciális funkcionális italok, amik fogyasztása hosszabbtávú, nagyobb erőkifejtést igénylő sport tevékenység során javasolható folyadék, elektrolit és szénhidrát pótlásra (nem extra bevitelre!),
  • promotálni a vizet a folyadékpótlásra,
  • javasolni a családoknak, hogy a gyermekkorban jelentkező fáradtságot megfelelő mennyiségű és minőségű alvással „kezeljék”.

Az állásfoglalás azért is bír különös jelentőséggel, mert megalapozottan védi a gyermekek érdekeit és egészségét az energiaital-forgalmazók üzleti érdekeivel szemben és feketén-fehéren kimondja, hogy a

koffein, illetve egyéb stimuláns tartalmú energiaitaloknak a gyermekek és serdülők normál étrendjében nincs helye.

Forrás: Magyar Gyermekorvosok Társasága

Kiemelt kép forrása: MTI Fotó: Kallos Bea

'Fel a tetejéhez' gomb