Közleményben kérte édesapja szabadon engedését Luis Díaz

A Liverpool kolumbiai támadója a hétvégi mérkőzésen szerzett gólja után a pólójára írt felirattal, majd a lefújás után közleményben is üzent a rablóknak.

A labdarúgó szüleit még október végén fényes nappal rabolták el, amikor is az őket szállító autót motorosok szorították le az útról a kolumbiai Barrancas közelében. Az édesanyját pár nappal később elengedték, az apja viszont továbbra is fogságban van.

A Vörösök következő két találkozóját ki is hagyta a 26 éves focista, a hétvégén azonban a Luton elleni idegenbeli mérkőzésen a 83. percben becserélték, amit végül azzal hálált meg, hogy a 90+5. minutumban az ő találatával mentette döntetlenre a meccset a Liverpool.

Díaz a gólja után felhúzta a mezét, ami alatt egy „Szabadságot apának” feliratú pólót viselt, a lefújás után pedig az Instagram oldalán egy közleményt is megfogalmazott, amelyben arra kérte az édesapja elrablóit, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereget (ELN), hogy engedjék szabadon a hosszú ideje raboskodó Luis Manuel Díazt, emellett a nemzetközi szervezetek közbenjárását is kérte.

Ma nem, mint egy játékos, hanem mint Lucho Díaz, Luis Manuel Díaz fia beszél hozzátok

– kezdte mondandóját a Liverpool támadója.

Mane az édesapám, keményen dolgozó ember, a család támasza és most elrabolták. Arra kérem az ELN-t, hogy a lehető leghamarabb engedjék szabadon őt, a nemzetközi szervezeteket pedig arra, hogy járjanak közben a szabadságáért. Minden másodperccel, minden perccel nő az aggodalmunk, anyám, a testvéreim és én is kétségbe vagyunk esve, gyötrődünk, arra pedig nincsenek szavak, amit most érzünk. Ennek a szenvedésnek csak akkor lesz vége, ha hazatérhet

Könyörgöm, hogy azonnal engedjék szabadon, tiszteletben tartva a sérthetetlenségét és a lehető leghamarabb véget vetve ennek a fájdalmas várakozásnak. A szeretet és az együttérzés nevében kérjük, gondolják át a cselekedeteiket és hagyják, hogy visszakapjuk őt.

A kétségbeesett labdarúgó a mondandója végén megköszönte a kolumbiai embereknek és a nemzetközi közösségeknek azt a rengeteg segítséget, támogatást, együttérzést és szeretetet, amit az elmúlt időszakban kaptak, és felhívta az emberek figyelmét arra, hogy számos család van még hasonló helyzetben Kolumbiában.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Luis Fernando Diaz Marulanda (@luisdiaz19_) által megosztott bejegyzés

A félkatonai szervezet egyik magas rangú vezetője a napokban egyébként gyakorlatilag elismerte, hogy tévedésből rabolták el Luis Díaz édesapját:

Szervezetünk nemrégiben azzal a céllal, hogy az országban uralkodó gazdasági nehézségekre felhívjuk a figyelmet, végrehajtott egy emberrablást. Az esetet követően azonban fény derült arra, hogy az elrabolt férfi az általunk, és kolumbiaiak millió által nagyrabecsült futballista, Luis Díaz édesapja. Megerősítjük, hogy megkezdjük a szabadon bocsátás folyamatát, egyúttal elkötelezzük magunkat a további hasonló esetek mellőzése mellett.

Forrás: M4 Sport

A címlapképen Luis Díaz, a Liverpool játékosa befejeli csapata első gólját az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2023. november 5-i Luton Town-Liverpool mérkőzésén a lutoni Kenilworth Roadon.
MTI/AP/Alastair Grant

Iratkozzon fel hírlevelünkre