48 perc – A németeknek bocsánatot kellene kérni, amiért Európára szabadították a migrációs válságot

Drámai kiáltvány jelent meg a migrációval kapcsolatban az egyik legnagyobb német lapban, amelyben az emberi együttélés legalapvetőbb szabályait is rögzítik azok számára, akik bevándorlóként érkeztek az országba, mindeközben a német kormány teljes mellszélességgel támogatja az Európai Unió által erőltetett migrációs paktumot – hívták fel a figyelmet a németországi kettős beszédre a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

A műsorban Fodor Gáborral, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatójával, Kálomista Gábor producerrel, színházigazgatóval és Szikra Leventével, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjével beszélgetett Lánczi Tamás.

A hirado.hu beszámolója szerint a házigazda felidézte, hogy drámai kiáltvány jelent meg a migrációval kapcsolatban az egyik legnagyobb német lapban, a Bildben. Ötven pontban foglalták össze, hogy mit várnak azoktól, akik Németországba érkeznek. A műsor résztvevői arra keresték a választ, hogy vajon mennyire őszinte ez a kiáltvány és várható-e valódi politikai fordulat az instabil kormány által vezetett államban.

Fodor Gábor szerint a Hamász izraeli vérengzése más megvilágításba helyezte Európában a migrációt.


Hirdetés

Kálomista Gábor pedig úgy vélekedett, hogy a németeknek a bevándorlási válság Európára szabadítása miatt inkább bocsánatot kellene kérniük, hiszen éppen a németek voltak az események motorjai.

Egy pályaudvaron már nem tudsz lemenni az aluljáróba, mert félsz, hogy nem jössz ki

– érzékeltette a probléma súlyát a saját tapasztalatait összegző Kálomista Gábor, aki azt is kiemelte, hogy mindeközben az NGO-k támogatása rendületlenül tovább folyik. Svédország példáját említve kiemelte, hogy ez már nem csak németországi probléma.

Ez a megalapozása annak, hogy kelet-európai migránsgettókat hozzanak létre és oda tolják ki azokat az embereket, akiket nem akarnak látni a saját országukban

– fogalmazta meg aggodalmait Lánczi Tamás. Szikra Levente emlékeztetett arra, hogy a német kormány továbbra is támogatja a migránspaktumot, amely a bevándorlók szétosztását szorgalmazza.

Nagyon kettős a helyzet, nem látom az őszinte szándékot arra, hogy Németország valódi fordulatot hajtson végre

– jegyezte meg.

Az, hogy a Bildben megjelenhet 50 ilyen pont, az jelentős változás a német sajtóban és a közvéleményben

– mondta Fodor Gábor, aki szerint egyre elégedetlenebb a német társadalom az instabil kormánnyal, és fordulat érzékelhető egész Nyugat-Európában a migráció kérdésében. Ez a probléma már egy évtizede jelen van Németországban – hangsúlyozta Kálomista Gábor, aki azt is leszögezte, hogy nem tudnak velük mit kezdeni, mert hiába utasítják ki őket, nem mennek el.

Az elit és a társadalom közötti konfliktusra hívta fel a figyelmet Szikra Levente, aki a bajor tartományi választások eredményét hozta fel minderre példaként, majd kiemelte, hogy a bajorok nyolcvan százaléka szerint meg kell változtatni a migrációs politikát. Szikra Levente úgy vélekedett, hogy a társadalom követeli, nagy többséggel támogatja a fordulatot, ám a politika ehhez nem elég bátor.

Katasztrofális, hogy egy meghatározó gazdaságú és méretű országnak jelen pillanatban nincs határozott vezetés

– fogalmazott Fodor Gábor.

Szerintetek meg fogják-e követni Orbán Viktort?

– kérdezte Lánczi Tamás, aki emlékeztetett arra, hogy a magyar álláspont az illegális bevándorlással kapcsolatban a kezdetektől fogva változatlan. Fodor Gábor erre úgy reagált:

nem hiszem, hogy lesz ilyen, bár kétségtelen, hogy az idő igazolta a magyar kormány álláspontját.

'Fel a tetejéhez' gomb