A katonahősökre emlékeznek halottak napján – Engesztelő szentmisére várják a híveket Székesfehérváron

Az első és a második világháború során elesett katonákért és hozzátartozókért tart engesztelő szentmisét halottak napján, november 2-án, 15 órától Spányi Antal megyés püspök Székesfehérváron, a közelmúltban felújított Szent István-székesegyházban.

A hosszú évek óta szokásosan megtartott, már hagyománynak számító engesztelő szentmisét a korábbiakban jellemzően a Velencei-tó északi partján fekvő Pákozdon, a Mészeg-hegyen található Don-kanyar Emlékkápolnában tartotta meg a megyés püspök halottak napján.

A Don menti harcokban hősi halált halt, megsebesült, illetve fogságba esett katonák és családjaik emlékére épített Don-kanyar emlékkápolna fontos üzenete, hogy a jövő nemzedékének megőrizze nemcsak a hősök emlékét, hanem hirdesse a becsület, a hazaszeretet, a családhoz való kötődés értékeit is

– olvasható az egyházmegye internetes oldalán.


Hirdetés

Az 1993-ban épült kápolna mára zarándokhellyé vált, ám harminc év elteltével felújításra is megérett. E munka jelenleg is tart. Emiatt tehát a székesfehérvári bazilika szolgál helyszínként a világháborúkban elhunyt katonákért mondott szentmisének.

Minthogy az esemény csütörtökön lesz, így ma, szerdán, Spányi Antal főpásztor tavaly elhangzott szavaiból tudunk idézni:

„Fontos, hogy megemlékezzünk katonahőseinkről, még ha nem is tudjuk mindenki nevét felidézni. De legalább imádságainkban kísérjük őket, és kérjük, hogy akiknek az élete hirtelen szakadt félbe, azoknak teljesedjen be az, Isten országában. Emlékeznünk kell azokra, akik kötelességüket teljesítve készek voltak az életüket adni mindnyájunkért. Kérjük, hogy vezesse be őket az Úr az örök boldogságba.

Próbáljuk meg katonáink emlékét a fiatalok elé állítani, legyen ez beszédtéma a családi asztalnál, hogy életüket ismerje a felnövekvő nemzedék is.

Mint követendő példát állítsuk hősiességüket a fiatalok elé, akiknek, reméljük, hogy soha nem lesz részük ilyen próbatételben, mint akikért most imádkozunk.”

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye 

Címlapkép: Székesfehérvári Egyházmegye, fotó: Kovács Marcell

'Fel a tetejéhez' gomb