Visszaéltek Karikó Katalin nevével az interneten

Visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas tudós nevével és képmásával az interneten – tudatta a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága pénteken Karikó Katalin közleménye alapján, amelyet az intézmény kutatóprofesszorának, volt hallgatójának kérésére juttattak el az MTI-hez.

Karikó Katalin az egyesült államokbeli Philadelphiában október 26-án keltezett közleményében jelezte, hogy ismét visszaéltek a nevével az online felületeken. A professzor leszögezte: nem árul és nem reklámoz az interneten semmilyen, gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.

Most parazitákkal és vérnyomásproblémákkal kapcsolatban, korábban körömgomba, illetve visszerek és véráramlási zavarok otthoni kezeléséhez kötődően éltek vissza a nevemmel és a képmásommal a rám hivatkozó álinterjúban, álhírben

– írta, kitérve arra, hogy a személyét érintő legújabb jogsértésre, a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas szövegre és fotókra a barátai és ismerősei hívták fel a figyelmét a napokban. Karikó Katalin hangsúlyozta, hogy az említett álinterjúban és álhírben olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondott, nem állított.

A Nobel-díjas magyar tudós úgy véli, az ilyen magatartás polgári és személyiségi jogai megsértése, továbbá a személyes adatai jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése, emellett a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is.

Mindez a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. Ezért is bízom abban, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek haladéktalanul intézkednek, megteszik a szükséges lépéseket!

– írta. Karikó Katalin a közleményében mindenkit arra kért, hogy az interneten és a közösségi fórumokon megjelent és megjelenő hirdetésekben neki tulajdonított mondatokat, állításokat semmilyen körülmények között se azonosítsák a személyével, a reklámozott terméket hozzá ne kössék.

A kutatómunkámon, szabadalmaimon alapuló fejlesztésekről és készítményekről megbízható forrásból, például az orvosoktól és a gyógyszerészektől érdeklődjenek!

– zárta sorait Karikó Katalin.

(MTI)

A címlapképen Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus beszédet mond az idei magyar Nobel-díjasok tiszteletére rendezett díszvacsorán a Pesti Vigadóban 2023. október 16-án.
MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb