Felújított egyházi óvodákat adott át Soltész Miklós Miskolcon

Felújított egyházi óvodákat adott át a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon.

Soltész Miklós a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Erzsébet Tagóvodájának átadásán a teremtett világon belüli élet tiszteletéről és a gyermekek szeretetének fontosságáról beszélt. Úgy fogalmazott, a kormány minden egyes magzatért megküzd, és az egész társadalom irányába tovább kell adni, mekkora értéket jelentenek.

Kiemelte: az elmúlt években sok támadás érte az egyházakat és a papokat, hogy ne avatkozzanak bele a gyermekek nevelésébe. Fontos az egyház munkája, hiszen – mint mondta – nemcsak a gyermekeket, hanem a szülőket is neveli.

Az államtitkár közölte, a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programján keresztül több mint 13 ezer férőhely újul meg vagy alakul. Az Egri Főegyházmegyében harminckét óvodát érint a program, melyből 26 intézmény új – tette hozzá.

Kiemelte, nem az egyházakat érő vádak fontosak, hanem az, amit a felekezetek és azok tagjai tesznek, hiszen az a „szeretet irányába formálja az egész társadalmat”. Ezért támogatta a kormány mindazt a sok törekvést, melyet az egyházak az elmúlt időszakban kértek – tette hozzá.

Az átadón Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője kijelentette, a kormány elkötelezett a magyar családok támogatásában, mert kiemelten fontosnak tartja a nemzeti identitás, a hit és a keresztény Magyarország megtartását.

Ezért templomfelújítási programokba, felekezeti bölcsődék, óvodák valamint iskolák megújításába és építésébe kezdtek, és bízik benne, hogy a keresztény nevelést nemcsak az intézményekben, hanem otthon is megkapják a gyermekek – tette hozzá.

A Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda felújított Szent Erzsébet-tagóvodája Miskolcon az átadás napján, 2023. október 26-án. Az intézmény a magyar katolikus egyház országos óvodafejlesztési programja segítségével újult meg. MTI/Vajda János

Palásthyné Horváth Andrea óvodavezető köszöntőjében visszatekintett arra a másfél évre, mely alatt az új épület elkészült, és elmondta, az óvoda egyebek mellett egy tornateremmel és egy fejlesztőszobával is bővült.

Sedon László iskolalelkész arról beszélt, ahogy az ország vezetésétől sok segítséget és támogatást kapott az egyházmegye iskolák, óvodák építésére és plébániák felújítására.

Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye érseke úgy fogalmazott, a tagóvoda átadása a szülők, az egyház és az egyházmegye között kötött „szövetség gyümölcse”, melynek mindannyian örülnek. Köszöntője után az érsek megáldotta az épületet és annak használóit.

Az esemény után a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Anna Tagóvodáját adták át, ahol Soltész Miklós köszöntőjében többek között az idős emberekről beszélt.

Úgy fogalmazott, az idősekre „óriási nagy szükség van, és utolsó pillanatig ott kell lennünk mellettük, amíg bírjuk”.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda felújított Szent Anna-tagóvodájának átadásán Miskolcon 2023. október 24-én. Az intézmény a magyar katolikus egyház országos óvodafejlesztési programja segítségével újult meg. MTI/Vajda János

Az államtitkár kiemelte, a kormány számára fontos, hogy a magyar társadalmat keresztény nevelésben is részesítsék, ami bár nem kötelező, de a felekezetek lehetőséget nyújtanak arra, hogy az emberek „megismerjék a szépet és a jót”.

Az elmúlt időszakban iskolák, óvodák, egyházi építmények, templomok és közösségi házak épültek, de hogy azok lélekben és tartalomban is megteljenek, az „mindannyiunk felelőssége és kötelessége” – mondta.

Kiss János fideszes országgyűlési képviselő a gyermekek boldogságának fontosságáról beszélt, és kiemelte, abban a családok mellett az intézményeknek és a kormánynak is van felelőssége.

Kovácsné Nikházy Eleonóra igazgató köszöntőjében úgy fogalmazott az óvoda „rekordidő alatt és kiváló minőségben” készült el.

Balogh-Bubenkó Éva óvodavezető beszédében úgy fogalmazott az átadás napja nemcsak a helyi közösség, hanem a jövő generáció számára is „fontos mérföldkő”, hiszen – mint mondta – az átadott óvoda „nemcsak tégla, hanem remény és lehetőség”. A százhúsz férőhelyes óvoda szeptember elején nyithatta meg kapuit – mondta.

Gubala Róbert óvodalelkész úgy fogalmazott: a család után az óvoda feladata, hogy a gyermekekben a hit és Isten szeretete gazdagodjon.

Ternyák Csaba érsek kifejezte háláját a kormány felé azért a lehetőségért, hogy az egyházmegye meglévő katolikus iskolái óvodával bővülhettek. Ünnepi gondolatai után az érsek megáldotta az átadott épületet és annak használóit.

(MTI)

Címlapkép: Ternyák Csaba egri érsek megszenteli az épületet a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda felújított Szent Anna-tagóvodájának átadásán Miskolcon 2023. október 24-én. Az intézmény a magyar katolikus egyház országos óvodafejlesztési programja segítségével újult meg. Fotó: MTI/Vajda János

'Fel a tetejéhez' gomb