Simicskó István: komoly határvédelemmel lehet gátat szabni az Európát fenyegető tömeges migrációnak és a terrorizmusnak

Az Európát érő tömeges migrációnak, az abból eredő terrorizmusnak komoly határvédelemmel lehet megfelelően gátat szabni, nem pedig azzal, hogy elosztják a bevándorlókat a tagállamok között – mondta Simicskó István a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetőjét, egyben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagját annak kapcsán kérdezték, hogy sajtóhírek szerint a hétfői brüsszeli terrortámadás felgyorsíthatja a migránsok befogadásának kötelezettségével is együtt járó, új európai migrációs paktum elfogadását, amely ellen a magyar kormány tiltakozik.

A politikus aláhúzta: a tömeges migrációnak – ahogy azt a magyar példa az elmúlt években már számtalanszor bebizonyította – komoly határvédelemmel, visszatoloncolással lehet megfelelően gátat szabni, nem pedig azzal, hogy elosztják a bevándorlókat az egyes európai országok között.

Hangsúlyozta: Magyarország számára elképzelhetetlen a kötelező migránskvóta bevezetése, az nem megoldás, mert „nem akarunk migránsgettókat” az országban, így a paktumot a tervezett formában a kormány nem fogadhatja el.


Hirdetés

Közölte: az Európai Uniónak a határvédelmét kellene erősítenie, erre vonatkozóan azonban nem láthatók határozott intézkedések, lépések, s ma úgy fest: Brüsszel migrációs politikája kudarc, ami az Izraelt ért Hamász-támadás miatt meginduló migránsok érkezésével a mainál is komolyabb problémák forrása lehet – vélekedett.

Simicskó István felhívta a figyelmet arra, hogy nap mint nap láthatók a tömeges migrációval járó veszélyek, hiszen a közelmúltban iszlám szélsőséges, fanatikus elkövetők gyilkoltak ismét Nyugat-Európában.

Annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság nem elvonta, hanem megháromszorozta a Palesztinának nyújtandó támogatást a Hamász-támadás után, Simicskó István azt mondta: évek óta úgy fest, mintha az európai döntéshozók időről időre – az egyébként Magyarország által is képviselt – józan ésszel ellentétesen cselekednének, s folytatnának készakarva önfeladó politikát.

Közölte: a brüsszeli döntéshozókkal szemben Magyarország az erős, szuverén államok szövetségén alapuló Európai Uniót képzel el, ugyanis így lehet megvédeni a kontinens társadalmát, kultúráját, jövőjét még akkor is, ha Brüsszel politikai és pénzügyi zsarolással, nyomásgyakorlással, a választások befolyásolásával igyekszik hatni az országra – vélekedett.

Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni Magyarország a terrorizmus elleni küzdelemben, Simicskó István úgy felelt: a határvédelem és a szolgálatok fokozott figyelmére, valamint a szerb hatóságokkal való szoros együttműködésre lesz szükség a jövőben ahhoz, hogy a déli határ felől veszélyes emberek – akár felfegyverzett terroristák – ne juthassanak be Magyarországra és így az Európai Unióba.

(MTI)

Címlapkép: Simicskó István a KDNP lakiteleki sajtótájékoztatóján. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb