A gyerekek víz helyett isszák és a szülők tehetetlenek

Kiskorú gyerekek víz helyett isszák, korlátlanul elérhető számukra és rossz látni, hogy sok esetben a szülők is tehetetlenek. Az energiaitalokról van szó, amelyekkel kapcsolatban nemrég parázs vita alakult ki a közbeszédben, azután, hogy két édesapa – Hollik István és Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselők – javaslatot tettek a gyermekek védelméért. Véleményük szerint törvényileg szabályozni kellene, hogy a magas koffeintartalmú édes üdítőket csupán nagykorú személyek vásárolhassák. Most mi is elmondhatjuk, mit godolunk erről a kezdeményezésről: a FICSAK ugyanis online kérdőívben kéri ki az érintettek véleményét, hogy ebben az ügyben az egész társadalom léphessen.

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) felhívásában rámutat: ezek az italok extrém magas koffein- és cukortartalmuk miatt komoly veszélyt jelenthetnek a fiatalabb generáció számára, ezért elkötelezettek abban, hogy korlátozzák ezekhez a termékekhez való hozzáférhetőséget. Most mi is elmondhatjuk minderről a véleményünket, ha kitöltjük az alábbi, fél perces kérdőívet.

Király Nóra, a FICSAK alapítója szerint az energiaitalok szabályozásának témaköre nem csak szülőként, hanem társadalmilag is közös ügyünk.

„A magam részéről örömmel üdvözlöm, hogy ismét előkerült a 18 év alattiak energiaital fogyasztásának kérdésköre,  az elmúlt években folytatott küzdelmünk végre célba érhet. Néhány napja Hollik István és Nacsa Lőrinc képviselők javasolták, hogy a kormány lépjen az ügyben és legyen szigorítás a területen. Ez fantasztikus hír, hiszen ötgyermekes édesanyaként


Hirdetés

riasztó látni a kamaszok, kiskamaszok energiaital fogyasztásával kapcsolatos attitűdjét és a mértéket nem ismerő fogyasztási magatartást.”

A politikus rámutatott: elképesztő károkat okoz az, hogy kiskorú gyerekek víz helyett isszák, korlátlanul elérhető számukra és rossz látni, hogy sok esetben a szülők is tehetetlenek. Mert 

hiába a szülői óvatosság és figyelmeztetés, ha az energiaitalok bárki számára szabadon elérhetőek az üzletek polcain.

„Energia abúzus” – fiatalok az energiaitalok bűvöletében

Király Nóra szerint „az, hogy a kormány mérlegeli a 18 év alatti fiatalok számára az energiaitalok betiltását, rendkívül pozitív lépés és kiemelkedően jó hír minden szülő és egészségügyi szakember számára. Ez a kezdeményezés nem csupán a fiatal generáció egészségét védi, hanem egyértelmű üzenetet küld a társadalom számára az egészséges életmód fontosságáról.”

A FICSAK alapítója úgy véli, a kampány nem csupán a szervezet, hanem minden szülő és gondviselő ügye, hogy együtt megvédjük  gyermekeinket a káros hatásoktól és így vezessük őket biztonságos, egészséges jövő felé.

A kérdőív kitöltésével (1 percet vesz igénybe) most mi is hozzájárulhat ahhoz, hogy mielőbb olyan irányba lépjen a döntéshozás, amely az energiaitalok hozzáférhetőségét a 18 év alatti gyermekek számára korlátozza és a jövő generációja egészségesebb életmódot folytathasson. Ráadásul aki elmondja a véleményét részt vesz a sorsoláson ahol megnyerheti a fődíjat, egy LAICA Prime Line NATURE vízszűrő kancsó szettet vagy a 3 db Ficsak ajándékcsomag egyikét.

A kérdőív kitöltésének határideje: 2023. október 24. 18.00 óra

Kiemelt képünk forrása: Ficsak

'Fel a tetejéhez' gomb