Már több mint háromszáz embert menekített ki a Magyar Légierő Izraelből – VIDEÓ

A kormány mentőakciója keretében a magyar légierő az éjszaka folyanán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a közel-keleti országban, ahol egyes területeken gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak. Leszögezte, hogy a kormány számára ilyenkor természetesen a legfontosabb feladat a magyar emberek biztonságba helyezése.

Tájékoztatása szerint ezért több száz emberrel vették fel a kapcsolatot, akik közül 215-öt már az éjszaka folyamán kimenekítettek a magyar légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba, s újabb 110 főt vett a fedélzetére.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciójában tehát a magyar légierő három repülőgéppel összesen 325 embert menekített ki Izraelből


Hirdetés

– húzta alá. Szijjártó Péter rámutatott, hogy így a hazatérésben segítséget kérő magyar emberek mindegyike itthon van vagy úton van már hazafelé, miután néhány perccel ezelőtt a harmadik evakuációs járat is elhagyta Izrael légterét. Közölte, hogy az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi – például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál – állampolgár van és 46 gyerek.

Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben

– jelentette ki. Elmondta, hogy Budapest és Tel-Aviv között folyamatosak a menetrend szerinti járatok. A minizster arra kérte a magyar embereket, hogy kizárólag nagyon-nagyon halaszthatatlan esetben utazzanak Izraelbe, ha el tudják halasztani az útjukat, akkor tegyék meg a saját biztonságuk érdekében.

Aki azonban Izraelbe megy, legyen szíves konzuli védelemre regisztrálni

– mondta.

Mi továbbra is kiállunk Izrael mellett, elítéljük az Izraelt ért terrortámadást, egyúttal pedig arra hívjuk fel a nemzetközi politika szereplőit, hogy mutassanak felelősséget ebben a helyzetben, és kerüljük el az eszkalációját ennek a háborús helyzetnek

– hangsúlyozta a miniszter. 

Izrael a Gázai övezet „totális blokádját” jelentette be

Izrael elrendelte a Gázai övezet totális blokádját – jelentette be Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfőn.

Vadállat módjára viselkedő emberekkel harcolunk, és ennek megfelelően járunk el

– közölte Galant. A miniszter leszögezte, hogy Izrael mostantól sem villanyáramot, sem élelmiszert, sem üzemanyagot nem enged be a Gázai övezetbe. Joáv Galant védelmi miniszter a déli parancsnokságon tartott helyzetértékelő megbeszélésen közölte a Gázai övezet elleni blokád szigorítását. Az övezet személyi és teherforgalmat biztosító átkelői már szombat reggel óta zárva vannak, amikor a Hamász és az Iszlám Dzsihád megindította terrortámadását az övezet melletti izraeli települések ellen. Nem sokkal később Jiszráel Kac infrastrukturális ügyekért felelős miniszter azt jelentette be, hogy Izrael az övezet vízellátását is leállítja.

Ami a múltban volt, az a jövőben nem lesz

– tudatta Kac a közösségi médiában. Izrael és Egyiptom különböző szintű korlátozásokat vezetett be a Hamász 2007-es, erőszakos hatalomátvétele után, amikor a rivális Fatah helyi vezetői közül számos embert megölt vagy megsebesített, fegyverrel elűzte a Fatah képviselőit a Gázai övezetből.

Hétfőn a déli órákban ismét jelentős rakétazáport zúdítottak a gázai terrorszervezetek Izrael déli és középső részére, Tel-Avivban is megszólaltak ismét a légvédelmi szirénák. Az askeloni Barzilai Kórház arról tájékoztatott, hogy egy Askelonban becsapódott rakéta nyomán egy ember életveszélyesen, egy súlyosan és kettő könnyebben megsebesült.
A tel-avivi Ben Gurion Repülőtér igazgatósága közölte, hogy a légikikötő rövid szünet után tovább üzemel, a föl- és leszálló gépek is közlekednek.

A címlapképen izraeli ellentámadásban rakétacsapás ér egy lakóövezetet Gáza városában 2023. október 7-én. 
MTI/AP/Fatima Sbair

'Fel a tetejéhez' gomb