Londonban számos incidens történt a palesztin-izraeli konfliktussal összefüggésben

Fokozott járőrtevékenységet kezdett vasárnap a londoni rendőrség a brit főváros több negyedében, miután közleménye szerint „számos incidens” történt Londonban a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista csoport Izrael elleni támadásával összefüggésben.

Suella Braverman brit belügyminiszter vasárnap felszólította a rendőrséget, hogy minden törvényes eszközzel lépjen fel a Hamászt támogató megnyilvánulások ellen.

A Scotland Yard nem részletezte a közleményében említett incidensek mibenlétét, de a közösségi médiafelületeken több olyan felvétel is megjelent, amelyeken palesztin zászlókat lobogtató, nagy sebességgel haladó járművek láthatók a londoni utcákon.

A rendőrség a vasárnapi közlemény szerint „tudatában van” e felvételek megjelenésének és „számos egyéb incidensnek” is, és ezek nyomán erősítette járőrtevékenységét London egyes városrészeiben, azzal a céllal, hogy „látható” legyen a rendőrség jelenléte ezekben a negyedekben.


Hirdetés

A Scotland Yard közleménye szerint a fokozott járőrözés céljai között szerepel az egyes londoni közösségek megnyugtatása is.

A rendőrség kérte, hogy akik fenyegető magatartást tapasztalnak, vagy valamilyen okból veszélyben érzik saját biztonságukat, lépjenek kapcsolatba a hatóságokkal.

A Scotland Yard közölte: tudatában van annak is, hogy az Izraelben és a Gázában kirobbant konfliktus nyomán a következő napokban tiltakozó megmozdulások lehetnek Londonban. Ezeken a demonstrációkon a rendőrség úgy fog fellépni, hogy biztosítsa a tiltakozáshoz fűződő jog érvényesülését, de elejét vegye annak, hogy e megmozdulások a londoniak életére kiható felfordulássá fajuljanak – áll a közleményben.

Suella Braverman brit belügyminiszter az X (korábbi nevén Twitter) portálon közzétett vasárnapi közleményében úgy fogalmaz: valahányszor Izraelt támadás éri, az iszlamisták és más rasszisták az izraeli védelmi intézkedéseket használják ürügyként arra, hogy gyűlöletet szítsanak a brit zsidók ellen.

Braverman közölte: felvette a kapcsolatot a 300 ezres brit zsidóság védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet, a Community Security Trust (CST) vezetőivel, és biztosította őket arról, hogy a kormány minden szükséges intézkedést megtesz a zsidó közösség megvédése érdekében.

A brit belügyminiszter szerint zéró toleranciára van szükség az antiszemitizmussal és a terrorizmus dicsőítésével szemben.

Hozzátette: elvárja, hogy a rendőrség a törvény teljes erejével fellépjen a Hamászt és az egyéb, Nagy-Britanniában törvényen kívül helyezett terrorcsoportokat támogató megnyilvánulások, illetve a brit zsidó közösség megfélemlítését célzó kísérletek ellen.

A brit kormány két évvel ezelőtt törvényen kívüli szerveződéssé nyilvánította a Hamászt.

Az Egyesült Királyság területére vonatkozó intézkedés azt jelenti, hogy ezután súlyos bűncselekménynek számít a csatlakozás a brit kormány által militáns iszlamista terrorszervezetnek minősített csoporthoz, és az is, ha valaki másokat a Hamász támogatására biztat.

A brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akiket e két vádpontban a brit bíróságok bűnösnek találnak.

Egyiptomban egy rendőr lelőtt két izraeli turistát és idegenvezetőjüket

(MTI)

A címlapképen palesztin rakétatámadásban kigyulladt járművek lángolnak az izraeli Askelonban 2023. október 7-én. Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

'Fel a tetejéhez' gomb