Tizenkettedik alkalommal osztották ki a rangos Caritas Hungarica-díjat

A budapesti Magyar Szentek Temploma szolgált helyszínéül a 2023. október 7-én ünnepi szentmisével egybekötött, és immár 12. alkalommal kiosztásra kerülő Caritas Hungarica-díj átadójának. Az esemény főszereplői a Katolikus Karitász legodaadóbb önkéntesei voltak, akiket Herczegh Anita, a Karitász jószolgálati nagykövetének köszöntője után Écsy Gábor karitász igazgató méltatott, és akik Spányi Antaltól, a Katolikus Karitász püspök elnökétől vehettek át díszoklevelet. 

A kitüntetés alapkoncepciója 2012-es alapítása óta mit sem változott: a Karitász vezetősége ki szeretné emelni azokat az önkénteseit, akik példaértékű karitatív munkát végeznek az ország bármely pontján. A Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete egyúttal inspirálni szeretne mindenkit az önkéntességre, és megmutatni a másokért vállalt önzetlen munkában rejlő erőt és szépséget. Zagyva Richárd, a Karitász Országos Központjának igazgatóhelyettese felvezetőjében rámutatott, ennek kiemelt fontosságára: számos marginalizálódott és elmagányosodott idős, beteg, fogyatékossággal élő ember vagy mélyszegénységben élő család a karitász önkéntesei révén kap reményt terheik további hordozásához.

Herczegh Anita asszony üdvözlő beszédének egyik számára kedves, a béna meggyógyításáról szóló evangéliumi történet volt a kiindulópontja, melyben érdekes párhuzamot húzott a múltbéli és mai önkéntesek között. A történetben a beteg nem egyedül került Jézus elé, hanem négyen vitték. Olyan határozottan célba akarták juttatni, hogy kibontották a tetőt, amihez valóban nagy elszántság kellett. Jézus ezt a nagy hitet látva fordult aztán a bénához. ”Íme, négy, lehetetlent nem ismerő segítő önkéntes. Négy ember, akinek gyógyító hite van és akkora teherbírása, hogy nem csak a saját életét, másokét, másokat is hordozni képes. Csupa találékony szeretet, jótékonyság és irgalom: csupa karitász.”, mondta. Anita asszony örömmel köszönte meg a díjazottak másokat felemelő szolgálatát és életerejét.

Écsy Gábor atya fontos embereknek nevezte a harmincnyolc karitász önkéntest, mert tevékenységük folyamatos, nem csupán alkalmanként fordítják idejüket, tudásukat és figyelmüket másokra, hanem egész évben. „Szolgálatuk révén érnek célba az élelmiszerek, gyógyszerek, ruhák, bútorok és egyéb tárgyi adományok, ami a nehéz szociális körülmények között élőknek kerültek felajánlásra.  Betegeket, magányos időseket látogatnak és fizikai, valamint lelki támogatást is nyújtanak.


Hirdetés

A kitüntetésben részesülők elismerő oklevelet kaptak Spányi Antal püspök úrtól, aki tizenhat paptársával különleges ünnepi misét koncelebrált a díjkiosztót megelőzően, Karitász-kitűzőt vehettek át Écsy Gábortól, és a reflektorfénybe állított díjazottakat bemutató füzetet az egyházmegyei igazgatóktól. Az önkéntesek nevében Török József, az Egri Főegyházmegyéhez tartozó a tiszafüredi Salkaházi Sára Karitász Csoport vezetője mondott köszönetet. 

A Katolikus Karitász önkéntes hálózatában az ország 16 egyházmegyei központjában, 17 szociális intézményében, több mint 880 települési csoportjában, valamint az országos segélyakciók alkalmával évente közel 10.000 önkéntes vállal karitatív munkát, a cselekvő szeretet jegyében. 

A kitüntetettek névsora egyházmegyénként

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Raffay Zoltánné
  • Rektor Józsefné

Egri Főegyházmegye

  • Gyarmaty Zoltánné
  • Ládiné Nagy Nikoletta
  • Török József

Esztergom–Budapesti Főegyházmegye

  • Gregor Jánosné
  • Hernád Sándor
  • Muszely Pálné

Győri Egyházmegye

  • Csapóné Obendorfer Erika
  • Kránitz Péter
  • Tóth János

Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye

  • Belányi Józsefné
  • Füleki Gyuláné
  • Nagy Ferencné

Kaposvári Egyházmegye

  • Lempach Gabriella
  • Luczáné Egerszegi Ágota
  • Stix József Istvánné

Miskolci Egyházmegye

  • Csanálosiné Bolacsek Anita 

Nyíregyházi Egyházmegye 

  • Kerekes András Attila

Pannonhalmi Egyházmegye

  • Honner Lászlóné

Pécsi Egyházmegye

  • Hurton Antal
  • Martina Erzsébet
  • Novothné Bán Erzsébet

Szeged–Csanádi Egyházmegye

  • Bauer Ferenc
  • Modok-Kaszás Edit
  • Papp Lajosné

Székesfehérvári Egyházmegye

  • Göttli Miklós
  • Grüll Józsefné
  • Szloboda Balázsné Krisztina

Szombathelyi Egyházmegye

  • Finy György
  • Gál Lászlóné
  • Pál Józsefné

Váci Egyházmegye

  • Battyányi Józsefné
  • Csizmadia Mihályné
  • Gajdos Endréné

Veszprémi Főegyházmegye

  • Migray Emődné
  • Nagy Sándorné
  • Szanatiné Könyves György

Forrás: Katolikus Karitász

Fotók: Lambert Attila

'Fel a tetejéhez' gomb