Megáldják az egészségügyi dolgozókat Debrecenben

Az egészségügyi dolgozókat áldják meg október 22-én, a debreceni Megtestesülés templomban a 11:00 órakor kezdődő Szentmisében. Erre az alkalomra hívja és várja az egészségügyi dolgozókat is dr. Törő András esperes, plébániai kormányzó, hogy együtt ünnepeljenek a szentmisében kérve Isten segítségét, áldását munkájukhoz, hivatásukhoz.

A Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegyében 2019. májusa óta nyolc kórházban vannak jelen a Kórházlelkészi Szolgálat munkatársai is – számolt be a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye. A főállású beteglátogatók, lelkigondozók és római katolikus papok az egyházmegye alkalmazottai. Fő feladatuk a beteglátogatás, a lelkigondozói beszélgetés, mely során nem tanácsot, okos válaszokat adnak a betegnek, hanem odafigyelést, együttérzést, megértést és időt ajándékoznak  a másik embernek. A papok mindemellett a szentségek kiszolgáltatásában is a betegek segítségére sietnek.

A szolgálat munkatársai nemcsak látogatnak és beszélgetnek. Közvetítenek a betegek és felekezeti lelkészeik felé – vallási hovatartozástól függetlenül. Segítenek szentmisék, istentiszteletek szervezésében, az adventi és húsvéti időben különös figyelemmel fordulnak azok felé, akik az ünnepet kórházban töltik. Nemcsak a betegekre, hanem azok hozzátartozóira és a kórházban dolgozókra is szánnak időt, mindenkihez, akit megszólítanak, szeretettel fordulnak.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye


Hirdetés

A címlapkép forrása: Pixabay

 

'Fel a tetejéhez' gomb